Ezrek nézték a jánoskákat

2022.05.22. 20:00

A vihar sem tudta tönkretenni a szombati Nepomuki-ünnepet

Bár az utolsó pillanatokig kétséges volt, meg lehet-e tartani az időjárási viszonyok miatt szombaton este a mohácsi Nepomuki-ünnep leginkább várt programjait, végül – ugyan bőrig ázott – emberek ezrei gyönyörködtek a folyón úszó jánoskákban csakúgy, mint a tűzijátékban.

Máté Balázs (forrás: Mohácsi Újság.hu)

A Nepomuki-kultusz feltámasztása, azaz a múlt század kilencvenes éveinek eleje óta ismét az egyik leginkább várt eseménynek számít a mohácsiak számára a hajósok, molnárok és halászok védőszentjének ünnepe. 
Ugyan nyilván soha nem vesznek részt majd a programokon annyian, mint a busójáráson, de ez talán nem is baj, hiszen így megmarad az ünnep igazi, bensőséges hangulata. 

Így is évről évre egyre többen hallgatják az állandó programmá vált fúvóskoncertet a hajókikötőben, majd gyönyörködnek a folyó vízét borító mécsesekben, a jánoskákban. Most szombaton sem volt másképp: a város már kora délelőttől nyüzsgött, programok sokaságából választhattak az érdeklődők. Idén már csak azért is várták nagyon sokan az ünnepet, mert a járvány miatt az előző két esztendőben nem lehetett megtartani. 

Nagy bölcsen mondhatnánk, mert persze utólag könnyű okosnak lenni, hogy már délután benne volt a levegőben, hogy vihar vet majd véget a fülledt hőségnek, de tény, hogy sokan kémlelték aggódva az eget, a gyülekező fellegeket. 
Olyanok is akadtak, akik emlékeztek arra, hogy az elmúlt évtizedben volt egy olyan alkalom, amikor az időjárás miatt le kellett mondani a rendezvényt. 

A gyönyörű, mesebeli hellyé változtatott Selyemgyár Kulturális Negyed szabadtéri színpadán éppen Szulák Andrea koncertezett, amikor villámlás-dörgés kíséretében leszakadt az ég. 

A műsor azonnal félbeszakadt, az ott lévők, s mindenki más, aki a szabadban tartózkodott, igyekezett mihamarabb tető alá húzódni, vagy a falak mentén keresett menedéket. Ez utóbbi persze szinte hiábavalónak bizonyult, így rengetegen eláztak. 

Aztán az eső csendesedett, s mindenki a Duna-part felé vette az irányt, bár akkor még senki sem tudta, meg lehet-e tartani az est két fénypontját, a jánoskák úsztatását a folyón, s a tűzijátékot. 
Mindez lényegében egy hajszálon függött, a szervezők folyamatosan egyeztettek a Katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel, valamint a meteorológiai szolgálattal, hogy biztonságosan megtarthatók-e ezek a programok. A döntés végül igen lett, így vízre bocsáthatták a jánoskákat, amiben a hűvös idővel, a vizes ruháikkal mit sem törődve, ezrek gyönyörködtek, csakúgy, mint az ezt követő tűzijátékban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!