Nem túl rózsás a helyzet

2022.05.24. 17:31

A Lánc utcai lakók vitték a gondokat is

Példátlan lakáskiürítést hajtott végre a baloldali pécsi önkormányzat a Lánc utcai tömbben. Az ott lakókat a város több pontjára telepítették át. Az egyik helyszínen, a kertvárosi Nagy Ferenc téri házakban nem várt problémákkal kellett szembesülniük.

Bóka Máté

Fotó: Laufer László

A volt pécsi alpolgármester, Bognár Szilvia független képviselő korábban a szociális területért volt felelős, de továbbra is kiemelten kezeli ezeket az ügyeket, hiába távolította el a székéből a szocialista-DK-s uralom a szakmai véleménye és önálló gondolkodása miatt. 

A képviselő ráadásul a Lánc utcai tömb kiürítése kapcsán azért is érintett, mert éppen az ő körzetében található az a Nagy Ferenc téri társasház, ahova több családot is beköltöztettek az ott lakók előzetes értesítése nélkül. A jövevényeket most – elmondása szerint – bűnbakként is kezelik egyesek, mert szerintük azóta jelentek meg a különböző rovarok, csótányok a házban, miután a Lánc utcai lakók megérkeztek. 

A politikus éppen ezért a legutóbbi közgyűlésen is kérdést intézett Péterffy Attila polgármesterhez, aki azonban érdemi válasz nélkül hagyta akkor az ügyet, mondván, majd 15 nap alatt reagál. Bognár Szilvia mindezt úgy értékelte, hogy a „szerencsétlen sorsú pécsieket bűnbakká tenni és az ő problémáikat ignorálni nem helyes”. Főleg nem, egy kis túlzással, baldachinos ággyá alakítható SuperB-ből – mint köztudott, alváskényelmi csomaggal ellátott autót bérelnek milliókért a városvezetőnek. 

Bognár szerint a Nagy Ferenc téri ingatlanban egészségügyi és mentálhigiénés problémákat is felvet a rovar­invázió, az ágyi poloskák és csótányok elszaporodása miatt, a „napokban véresre vakart gyerektestekről, agyoncsipkedett emberekről kapott tucatszám fényképeket, és több alkalommal is személyesen volt bejáráson akkor is, amikor a polgármester éppen a hétvégi meccsen csücsült”. Felvetette, hogyha a Lánc utcában köztudottan jelen voltak az ágyi poloskák, hogyan lehetett engedélyezni fertőzött bútorok átszállítását a Nagy Ferenc térre? 

Lapunk munkatársa a helyszínen is érdeklődött a lakóktól. Egy, korábban az egészségügyben dolgozó hölgy szerint az üres önkormányzati lakásokban pangó víz miatt vannak csótányok a házban, s bár vannak az új beköltözőkkel nézetkülönbségek, de szerinte nem erre lehet visszavezetni a problémát. Ugyanakkor ő is sűrűbben irtaná a rovarokat. 

Ezzel szemben egy idősebb pár már arról beszélt, hogy vannak olyanok, akikkel semmilyen gondjuk nincsen, nehéz sorsú emberek gyermekekkel, míg mások nem foglalkoznak a tisztasággal. A pár férfi tagja meg is mutatta azt a lerobbant, koszos bútort, amit a lépcsőházba tett ki valaki, éppúgy, mint korábban történt ez a Lánc utcában. Szerintük az új beköltözők miatt van több csótány, mert náluk ilyenre korábban nem volt példa. 

Ottjártunkkor egyébként a Pécsi Ellátó Központ munkatársai tették ki azokat a tájékoztató iratokat, amiken arra hívták fel a figyelmet, hogy a közeljövőben kétszer is rovar­irtást végeznek a házban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában