Segíts Marcinak!

2022.07.03. 18:55

Csodás híreket kapott Hegedűs Marci anyukája

Zs. K.

Csodás híreket kapott Hegedűs Marci anyukája a napokban. A ritka daganatos megbetegedésben szenvedő kisfiú, akiről már többször írtunk lapunk hasábjain, a rá váró fejlesztő munkával akár fel is állhat. Marcinak Diffuz Leptomeningealis Neuroglial Tumorja van, deréktól lefelé lebénult. A világon alig 20 betegnél diagnosztizálták ezt a kórt, amely a rák egyik legritkábban előforduló fajtája. Öt naposan kapta meg az első kemoterápiás kezelését, harca az életért azóta is tart. 

– Jeles nap a mai. Marci fejlesztése már egy ideje tart több helyen is. Nagyon szeret gyógytornára járni, szorgalmas, kitartó és rettenetesen akaratos. Most valami olyasmit mondtak nekünk, ami valószínűleg gyökeresen megváltoztatja a jövőnket – mondta Ladányi Lilla, a fiú édesanyja. Mint hírt adott róla, megvizsgálták fia lábait, gerincét és a teste egyéb részeit, amely során kiderült, hogy van ingerület átvitel. Ez – magyarázta az anya – azt jelenti, hogy Marci fejleszthető és bizony bármi lehet a jövőben. Idővel javulhat az érzékelés, később segítséggel elképzelhető az állás, sőt talán a mozgás is.

– Bizakodva tekintünk a jövőre, mert hiszem és tudom, hogy várnak még ránk csodák – fejezte ki örömét Ladányi Lilla. Az édesanya ugyanakkor a jószándékú adományozók segítségére van utalva, hiszen a fejlesztés nagyon költséges, és a családot anyagilag eddig is leterhelte Marci kezelése. 

A Borsóház-Pécs Nemzetközi Intenzív Terápiás Központtól kapott tájékoztatás szerint hetente kétszer másfél óra szintentartó mozgásterápiára és kéthavonta intenzív tréningre  (elektromos izomstimulátoros kezeléssel kiegészítve) van szüksége a kisfiúnak. Ennek költsége egy évre 850 ezer forint. A cél pedig a feszes izmok lazítása, a gyengült izmok erősítése, a nagymozgások elősegítése, más szóval az önálló mozgásának az elősegítése, amelyre egyébként ezeddig nem is fűztek reményt a szakemberek. 

Az édesanya mindent meg szeretne tenni azért, hogy Marci fejlesztése továbbra is jól haladjon. A velük történtekről, és a segítés módjáról a jószándékú támogatók az „Adománygyűjtés Megedűs Marcinak” facebook oldalon tájékozódhatnak.

Aki segíteni szeretné Marci fejlesztését, az alábbi számlaszámra utalhat, minden támogatásért hálás a család:

Ladányi Lilla (Marci édesanyja)

Takarékbank Zrt.: 50800104-11643036

IBAN: HU345080010411643033600000000

SWIFT: TAKBHUHB 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában