Hogy is van ez?

2022.08.15. 14:00

Több mint félszáz bejelentést kaptak, de parlagfű miatt csak párat

Az önkormányzati céghez eddig 54 bejelentést tettek a lakosok a városi kezelésben lévő területek kapcsán, de parlagfű miatt csak néhányan jeleztek – közölte megkeresésünkre a Biokom Kft.

B. M.

Fotó: KOVACS PETER

Szakemberek arra hívták a fel figyelmet, hogy hiába szól úgy az önkormányzati jogszabály, hogy az ingatlantulajdonosok kötelesek gondoskodni „az ingatlan és a közút közötti zöldterület szükség szerinti lenyírásáról”, a parlagfű ellen védekezés ez alól kivétel. 

Ugyanis ezt az agresszíven allergizáló növényt az adott ingatlan mindenkori birtokosának kell eltávolítania – hívták fel rá lapunk figyelmét szakértők. Az pedig nem lényeges, hogy lekaszálják a többi gazzal együtt, vagy éppen szálanként távolítják el, mert a cél egyértelműen az, hogy mentesíteni kell a területet a parlagfűtől. 

A pécsi Biokom Kft. a lapunkkal közölte, belterületeken tízszer kaszálnak, az első fél évben pedig 6 körben kaszálták le 260 hektárt, július eleje óta az aszály miatt nem kellett nagyobb munkát végezniük. A külső részeken, közel 90 hektáron évente 2–5 kört terveznek frekventáltságuktól függően, de legalább mindenhol egyszer már jártak a gépekkel idén. A beépítetlen önkormányzati ingatlanok területe további 55 hektár, ahol kifejezetten a gyomok ellen védekeznek. Ez összesen mintegy 400 hektárnyi területet jelent, összesen tehát 2600-2800 hektáron mennek végig a fűkaszák egy évben. 

A Biokom szerint jellemzően a parlagfű, libatop, fekete üröm, csalán és egyéb allergén gyomok a bolygatott vagy felhagyott területeken jelennek meg, de az „általuk kezelt területeken jellemzően, nagy tömegben nincsenek jelen, hiszen már a rendszeres évi kétszeri kaszálással is egy természetes flóra az uralkodó, mintegy kiszorítva az említett gyomokat, a 10 körrel tervezett területeken meg pláne”. Hozzátették, hogy több bolygatás is érheti a területeiket – közmű-rekonstrukciók, építések –, de elég egy zöldterületen nyomot „szántó” tehergépkocsi is. 

Mint megtudtuk, a lakosság részéről az első fél évben 54 bejelentés érkezett a gyepfelületeikkel kapcsolatban, kifejezetten parlagfű miatt azonban csak egy-egy jelzés volt, ezeket soron kívül kezelték így megelőzve a virágbimbós állapot kialakulását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában