Jogerős az ítélet

2022.12.01. 11:36

Több mint tíz év után ítélték el egy rablás felbujtóját Pécsen

Zs. J.

A kép illusztráció

Fotó: ESB Professional

A másodfokon eljáró bíróság közleményében azt írták: azért csak több mint tíz évvel az eset után született ítélet a vádlott ügyében, mert a férfi az ellene folyó büntetőeljárás elől külföldre szökött, és csak 2020 decemberében fogták el.

A vádlott 2010 januárjában adott megbízást négy ismerősének, hogy verjenek meg, majd raboljanak ki egy Harkányban élő, bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tartott magánál.

A négy férfi beleegyezett a bűncselekmény elkövetésébe, melyhez a vádlott fekete ruhát, símaszkot, valamint egy hosszú kalapácsnyelet és gázsprayt adott a társainak.

Miközben a vádlott egy benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a sértett lakása mellett, két másik társuk pedig a közelben várta őket.
Amikor a sértett és barátnője hazaért, az addig ott rejtőző két férfi szinte azonnal rájuk támadt és bántalmazni kezdte őket, majd a nő táskájával elszaladtak.

A táskában - az elkövetők várakozásával szemben - alig volt pénz, így azt menekülés közben eldobták.

A most elítélt felbujtó társait már 2013-ben elítélték tettesként, illetve társtettesként elkövetett rablás, illetve annak kísérlete miatt 5-10 év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre.

A felbujtó ellen most meghozott ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!