A munkába állást támogatja a képzés

2022.12.05. 11:13

A jövő segítőit készítették fel az ápolási feladatra

A településen és környékén élők munkalehetőségeit és a szociális szféra erősödését együttesen elősegítő képzés zajlott le Patapoklosiban októbertől november végéig.

M. R.

A 320 órás szakmai alapozó „szociális gondozók segítője” képzést tizenkét fő teljesítette a településen, ezt az „Aktívan a Tudásért” európai uniós forrású központi pályázat tette lehetővé. A hallgatók a képzés időtartama alatt megélhetési támogatásban is részesültek.

A résztvevők a vizsgával záruló képzésnek köszönhetően a jövőben bentlakásos öregek otthonában, gyermekotthonokban vállalhatnak munkát, ahol a szociális gondozó- és ápoló feladatainak harmadát át tudják majd vállalni. A végzett hallgatók az önkormányzati szférában is elhelyezkedhetnek házi segítségnyújtási munkát végezve. Ápolási, segítő feladatokat láthatnak el az olyan személyek körében, akik bár el tudják magukat látni, mozgásukban némileg korlátozottak – például egyedül élő idősek, segítségre szorulók. Ennek szükségére a járványhelyzet még hangsúlyosabban hívta fel a figyelmet. Nagy szükség mutatkozik a helyi segítségre, gyógyszerek kiváltásában, bevásárlásban, ételkészítésben, orvoshoz való kísérésben.

A képzés szoros szakmai együttműködésben valósult meg a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (BM TEF), a Katolikus Karitász, Patapoklosi Önkormányzata, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakemberei bekapcsolódásával.

A BM TEF biztosította az oktatót, a megélhetési támogatást, a gyakorlati képzés eszközeit, az adminisztrációt, a Katolikus Karitász az orvosi alkalmassági vizsgálat finanszírozását, a gyakorlati képzéshez ruhát és a képzés ideje alatti élelmiszert. A helyi önkormányzat az elméleti-gyakorlati képzés megvalósításához szükséges termet-épületet, fűtést, a Máltai Szeretetszolgálat pedig munkaügyi mentort a későbbi elhelyezés elősegítéséért.

A hallgatók toborzásnál és a szervezés során a helyi és a környező önkormányzatok is ajánlottak olyanokat, akikkel a későbbiekben szívesen dolgoznának együtt. A program korábbi tapasztalatai azt mutatják, hogy az itt végzettek már rövidebb, 6 hónapos továbbképzés során szociális gondozó- és ápoló szakmát tudtak szerezni munka mellett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában