Postabontás

2023.01.26. 08:07

Nem mentem el, mégis ki kell fizetnem - háborog olvasónk

Nem egyszerű helyzetekbe lehet keveredni egy körmösnél.

bama.hu

Fotó: Irishasel

A Postabontás rovatban olvashattuk, hogy néhány vendég miket meg nem enged magának a szolgáltatókkal szemben. Némely esetben ezzel teljesen egyet is értenék, hiszen vállalkozónak lenni a mai világban nem könnyű dolog. Ennek ellenére - természetesen tisztelet a kivételnek, - némelyik szolgáltató helyébe is olykor csendben maradnék.

Nemrégiben történt, hogy egy váratlan betegség miatt nem tudtam megjelenni az időpontomon, ami kora délutánra szólt. Mivel nem tervezett dolog volt, hogy reggelre fel sem tudok kelni, sajnos nem tudtam időben szólni a műkörmösnek. Szinte az első között volt, akit felhívtam, hogy ne haragudjon, de nem tudok megjelenni ma az időpontomon. Az állapotomra való tekintettel egy kis együttérzést vártam volna, mire a vonal túlsó végéről csak a felháborodást érzékeltem, majd egy igencsak bicska nyitogató mondat ütötte meg a fülemet: ,,Mivel a szolgáltatást 24 órán belül mondtad le, így a házirendem szerint a szolgáltatás teljes árát meg kell térítened!"

Elfogadhatónak találnám, ha többször is előfordult volna velem a meg nem jelenés esete. Viszont egy betegséget hogyan kalkuláljon be előre az ember? Értem én, hogy neki kiesett idő, de elhiheti, hogy nem szándékosan betegszik meg az ember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában