A régió is profitál az együttműködésből

2023.01.30. 13:36

Tucatnyi végzősből lett már munkatárs a Körbernél

Jelentős múltra tekint vissza a Pécsi Tudományegyetem és a Körber Hungária együttműködése, amely január 30-án egy újabb szintre lépett.

Cz. E.

Az új megállapodás egy kompetencia központ megalapítására irányul, amelynek egyik célja a két intézmény közötti együttműködés kiszélesítése. Erről Miseta Attila rektor erősítette meg a jelenlévőket, aki elmondta azt is, hogy számítanak a Körberre abban a tekintetben, hogy minél több az egyetemen végzett hallgató helyezkedhet el és végezhet sikeres munkát a több mint negyed évszázada Pécsen működő, a térség egyik legmeghatározóbb gépgyártó vállalatánál.

A Körber Hungária és a PTE között 2018-ban elindult egy együttműködési kapcsolat, amelynek keretében már több éve kínál a hallgatóknak gyakorlatorientált kurzusokat több karon is, köztük a jogi-, a közgazdaság- és a természettudományi, valamit a műszaki és informatikai karon, amelyeket saját munkatársaik és partnereik bevonásával tartanak. Utóbbin egy saját tanszéket is alapítottak, Körber Technológiák néven.

A tavalyi évben a Természettudományi Karon egy nagyvállalati IT kurzust is indított a cég, amely a különböző speciális informatikai feladatokra fókuszál. Az idei esztendőben tervben van egy újabb tárgy létrehozása, amely a világ egyik legelterjedtebb vállalatirányítási rendszerével, a Körbernél is alkalmazott SAP-vel ismerteti meg a hallgatókat. Ezzel azt hivatottak biztosítani, hogy magasabb szintű gyakorlati tudást szerezzenek a jövő szakemberei.

A gépgyártó cég ügyvezetője, Katona Gábor az új megállapodással kapcsolatban megjegyezte, hogy ezzel a Körber tovább erősíti jelenlétét potenciális munkaadóként az egyetemen. Említést tett arról is, hogy az elmúlt években több tucatnyi végzett hallgatóból lett munkatárs, és ezt a számot növelni szeretnék a jövőben. Rengeteg tehetséges fiatal kerül ki a felsőoktatási intézményből, akik számára a cég jó lehetőség arra, hogy világszínvonalú környezetben, az átlagot meghaladó kereseti lehetőségekkel helyezkedjenek el.

Az eddigi együttműködés során oktatási és foglalkoztatási szempontból fűzte szorosra a kapcsolat a két intézményt, most azonban egy újdonság, az innováció is a képletbe kerül. 
Miseta Attila közös kutatási-fejlesztési célokról és irányokról tett említést, amelyekben az egyetemi tudományos műhelyek együtt tudnak működni a vállalati szférával. Ebből adódóan az újdonságok sokkal gyorsabban utat tudnak majd találni a gazdaságba, így a pozitív hatásokból nemcsak a két cég, hanem az egész régió profitálni fog.

A PTE egyik legfontosabb partnere a cég

Gyümölcsöző együttműködésnek tartja dr. Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettes is a PTE és a Körber Hungária gépgyártó cég közötti legújabb megállapodást. Az egyeztetések során megszületett komptencia központ ötlete a már megkötött megállapodásukat emeli magasabb platformra. Ez nem csak egy win-win szituáció mindkét irányba, hanem egy olyan szintű előlépés a két intézmény kapcsolatában, ami egyértelműen jelzi, hogy a régióban a gépgyártó vállalat a legfontosabb partnere az egyetemnek a céges világból. Mindemellett a professzor megemlítette, hogy a cég kiváló munkatársait a tehetséggondozásba is szeretnék bevonni, amelynek eredményeképpen együtt erősebbek lehetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában