NB II.-es osztályozó

2023.05.28. 19:24

Elképesztő dráma, még magasabbra tette a lécet az Iváncsa a Misleny számára

Vereséget szenvedett a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata az Iváncsa vendéglátójaként, így idegenben fordítania kell harmadosztályú ellenfele ellen, hogy megtarthassa NB II.-es tagságát.

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Már a 4. percben megmutatta az Iváncsa, nem csak asszisztálni akar a Kozármisleny bennmaradásához. Sili tört befelé a bal szélről, majd jobbal tekert a kapu közepére a tizenhatos előteréből, de Lékai fölé tudta ütni a próbálkozást. Persze az első hazai lövésre sem kellett sokat várni, Daru és Kosznovszky összjátéka után utóbbi kínálta volna meg Varga Ádámot takarásból, de egy védőről fölé pattant a labda.

Jó fél óra telt el kisebb helyzetekkel mindkét kapu előtt, amikor a vendégek újra veszélyesen törték át a védelmi vonalat, miközben a kék-fehér védők több becsúszással próbálták hátráltatni az akciót. Sili végül így is ballal kapura tudta kotorni 11 méterről, balról a labdát, de gyenge és pontatlan is volt a védők szorításában a kísérlet.

A 36. percben aztán talpra ugorhattak a hazai szurkolók, mert előbb Kosznovszky fektetett el egy remek ütemcsellel egy védőt, majd a következő próbálkozásnál Daru középre, lefelé érkező lövése hozta kellemetlen helyzetben a vendégek portását.

A második játékrészre is maradt a nyílt sisakos játék, amelyből végül a vendégek jöttek ki jól. Kirchnerék ugyanis kapufáig jutottak csak, míg a vendégek a léc eltalálása után a hálóba is be tudták juttatni a labdát. Suszter fejelte a kipattanót a kapuba a 85. percben.

Ugyan Barthának a ráadás elején meg volt az esélye, hogy egalizáljon, Varga Ádám bravúrral hárított.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–IVÁNCSA KSE 0–1 (0–0)
NB II.-es labdarúgó osztályozó. Kozármisleny, 950 néző. Vezette: Derdák Marcell (Vörös Dániel, Ország Péter)
KOZÁRMISLENY:  Lékai – Sági, Várkonyi, Füredi, Turi – Nagy E. (Bartha, 86.), Tölgyesi (Krichner, 54.) – Vogyicska (Vajda, 74.) Balázs, Kosznovszky, Beke (Kun, 54.) – Daru. Vezetőedző: Márton Gábor
IVÁNCSA: Varga Á. – Madarász (Barta, 82.), Aradi, Nyul, Jova B. – Sili (Fehér I., 59.), Horváth B. (Nyilas, 82.), Kercsó, Vallejos (Suszter L., 69.) – Kovács S., Bányai P. (Salacz, 82.). Technikai vezető: Lestár István 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában