Izsák / Galériával

2022.05.15. 11:05

Marha- és birkapörkölt is rotyogott a bográcsokban a Kolon-tó partján

Több mint ezer ember érezte jól magát szombaton az izsáki fogathajtó pályán, ahol második alkalommal rendezték meg a Bográcsol a család című rendezvényt.

Barta Zsolt

A rendezők minden csapatnak négy kilogramm húst biztosítottak. Fotó: Barta Zsolt

A rendezvényen 79 sátrat állítottak fel, ahol a főzésre felhasznált alapanyagot az izsáki önkormányzat adta. A város vezetése 4-4 kilónyi marha- és birkahúst biztosított a jelentkező családoknak. Így amikor a látogató végig sétált a sátrak között ínycsiklandozó illatok jelezték, hogy az ebédek minőségével nem lesz gond. A 79 közösségből 77 család nevezett a főzőversenyre. Huszonegyen birkát-, a többiek pedig marhapörköltet főztek. Egy csapat minimum 3 főből állt, de családostól együtt inkább nyolc-tíz személy alkotta a sátrak közönségét kicsiktől a nagyokig bezárólag. 

A legkisebbek nem fogtak fakanalat, ők ugyanis az ugráló várban dolgozták le az energiájukat. Az időjárás kiváló volt még azok számára is, akik részt vettek a sportdélelőttön, ugyanis jó néhányan lefutották a családi távokat a Kolon-tó partján, minden bizonnyal azért is, hogy helyet csináljanak a leendő igen laktató ebédnek. 

A rendezvény támogatásául tombolát is vásárolhattak a résztvevők. A fődíj egy zalakarosi hosszú hétvége volt. A befolyt összegből, most is, ahogy korábban is az általános iskola harmadikosainak az erdei táborának a költségeihez járult hozzá a közönség. 

A pörköltfőző verseny eredményei:

Birkapörkölt: I. Fakanálforgatók  II. Hycomat banditák  III. Digi és társai

Marhapörkölt: I. Családi üzelmek  II. Last minute pörkölt  III. Almáspiték

A legszebben díszített főzőhely: Tetőfedő team

A legfiatalabb főzők különdíj: Fekete Zsombor és Törőcsik Tibike

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában