Galériával/Videóval

2022.05.22. 22:42

Hét góllal ünnepelt a KTE HUFBAU

A Merkantil Bank Liga 38. fordulójában a Kecskeméti TE-Hufbau közel 3000 néző előtt ünnepelhette meg feljutását az élvonalba, amit szenzációs játékkal tett meg a lila-fehér együttes a Szentlőrinc ellenében.

Nyitray András

Ünnep volt a Széktóiban. Fotó: Bús Csaba

Már az elején megadta az alaphangot a KTE, hiszen alig hét perc kellett az első gólhoz, amikor Buna beadását Lukács fejelte vissza középre Tóthnak, aki a bal alsóba bólintott néhány méterről (1-0). A folytatásban is a Kecskemét akarata érvényesült, de sokáig nem akart újabb gól születni. A félidő hajrájában viszont hengerelt a KTE, előbb Tóth adta vissza a kölcsön Lukácsnak, aki öt méterről lőtte be ékpárja lefejelt labdáját (2-0), majd két perc múlva Grünvald lapos beadására Bartha érkezett (3-0).

A Kecskemét a második félidőre kicsit álmosabban is jött ki, amit büntetett is a Szentlőrinc. Mervó első lehetősége még kimaradt, de az 56. percben egy jó kiugratást után a bal alsóba lőtt Varga mellett (3-1). A KTE szerette volna kiszolgálni közönségét, ez ezután is érezhető volt. A 65. és 70. perc között óriási nyomás nehezedett már a vendég kapura, és a szentlőrinci csapat össze is roppant ebben. Előbb Szökrönyös beadását vágta be az üresen érkező Szuhodovszki (4-1), majd Lukács egyéni akciója következett, aki balról befelé húzva lőtte ki jobbal a bal alsót (5-1). A 70. percben megint Tóth és Lukács játszott össze, utóbbi pedig 14 méterről a bal alsóba bombázott, eljutva ezzel a mesterhármasig (6-1). A kecskeméti gólvágó tett azért, hogy bebiztosítsa a győzelem mellett a gólkirályi címét is, a 84. percben lecsapott egy rossz passzra, majd Hajagos keze alatt a kapuba lőtt, megszerezve ezzel második mesternégyesét a szezonban, egyben 25. találatát összességében (7-1). A legvégén ugyan még Bányai révén szépített a Szentlőrinc, de ez sem szegte a hazaiak kedvét, hatalmas fieszta következett a lefújást követően. Előbb az érmeket vehették át a csapat tagjai, majd a drukkerekkel közösen ünnepeltek, lezárva ezzel egy kitűnő szezont. A KTE HUFBAU második helyen, ezüstérmesként jutott fel az NB I-be.

KECSKEMÉTI TE–SZENTLŐRINC 7–2 (3–0)

Kecskemét, 2900 néző. Vezette: Benke Balázs (Buzás Balázs, Becséri Gergely)

KTE: Varga B. – Buna, Szabó A. (Bodor, 76.), Rjasko, Szalai G. (Lipcsei Á. 76.), Grünvald (Hadaró 66.) – Vágó L., Szuhodovszki (Gál Sz. 76.), Bartha L. (Szökrönyös 60.) – Tóth B., Lukács D. Vezetőedző: Szabó István

Szentlőrinc: Prokop (Hajagos, a szünetben) - Farkas M. (Rétyi, a szünetben), Biben, Keresztes, Hesz, Erdélyi - Mucsányi (Szabó M. 63.), Harsányi (Tóth M., 90.), Török, Havas - Mervó (Bányai, 78.). Vezetőedző: Gabala Krisztián

Gólszerző: Tóth B. (7.), Lukács (39., 68., 70., 84.), Bartha L. (40.), Szuhodovszki (65.) ill. Mervó (56.), Bányai (86.)

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Ha lehet az embernek egy álma, akkor az ma valóra vált. Szerettem volna minden porcikámban azt érezni, hogy a csapat odateszi magát és győzelemmel ünnepelt, ez megvalósult. Nem volt ez könnyű azok után, hogy már biztosan feljutottunk. Mentálisan már kevésbé voltunk ott, de nagyon akartunk. Ma minden sikerült meghatározó pillanatokban, míg ellenfelünknek nem, csapatom emellett végig szerette volna kiszolgálni a közönséget, aminek nagyon örülök. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez nem egyszemélyes munka, ezt bebizonyítottuk, szenzációs stábom volt, kitűnő játékosaim. Többször elmondta, hogy egyedül minden nehéz, együtt semmi sem lehetetlen, szeretném, hogyha ez a kémia megmaradna. Amennyiben ezen az úton járunk tovább, akkor mindig boldogok leszünk, egy vereség után is egyenes háttal tudunk lejönni. Ezek most az öröm pillanatai, nagyon örülök a második helynek és a feljutásnak, különösen annak, hogy rengeteg fiatal focista palántának adtunk inspirációt, de azoknak is, akik lehetetlen dolgokra vállalkoznak. A mi csapatunk is esélytelen volt a feljutásra a szezon elején, de szorgalommal dolgoztunk mindig. Ez a siker mindenkié, aki ezért a klubért dolgozik. Nagyon boldog vagyok kecskeméti emberként, hogy ilyen boldogságot tudtunk szerezni ennyi embernek. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a baon.hu Youtube-csatornáján is.

Lukács Dániel élete szezonját futotta 

A KTE HUFBAU a Szentlőrinc elleni 7-2-es sikerrel zárták le a szezont, mellyel fieszta hangulatban ünnepelhették a feljutást. Lukács Dániel megszerezte a gólkirályi címet, amit elégedetten értékelt. 

– 25 gólt volt nehezebb lőni, vagy ennyi közös fotót elkészíteni a drukkerekkel? 

– Az aláírásokban a kezem, a mosolyokban az állkapcsom zsibbadt el teljesen, úgyhogy azt kell mondanom, hogy a 25 gól így nézve könnyebb feladat volt. 

– Gólkirályi címmel sikerült zárnia a szezont, sikerült-e már felfogni? 

– Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó meccsünk lesz. Azon voltunk egész héten, hogy ma is 110 százalékot adjunk ki magunkból. Leírhatatlanul boldog vagyok, hogy így sikerült nyernünk, illetve a gólkirályi címet is sikerült megszereznem. 

– Szó volt róla edzéseken, hogy gólkirály lehet? 

– Persze, Szabó István kiemelte, hogy próbáljuk meg, hogy sikerüljön ez számomra. Ma minden összejött, köszönöm a csapatnak is ezt. 

– Mondhatni, hogy ma minden benne volt ebben a meccsben, ami a KTE-re jellemző volt az évben? 

– Igen. Ez a csapat mindig tudott küzdeni, mindig tudott harcolni, ez a hét gól pedig nem szorul magyarázatra. Ez életem éve volt nekem is, mindig boldogan fogok visszatekinteni ár. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában