Galériával / Videóval

2022.05.23. 13:51

Szibériaitigris-kölykök születtek a felsőlajosi MagánZooban

Két szibériaitigris-kölyök született a felsőlajosi MagánZooban. Léna és Lyuba köszönik, jól vannak, az anyjuk és a gondozóik nevelik őket, és héthetesen már várják a látogatókat, hogy megmutassák nekik elragadó lényüket.

Horváth Péter

Léna és Lyuba a nap nagy részében még alszik és játszik. Fotó: Bús Csaba

Léna és Lyuba (jelentése szépség), a két kis cuki szibériaitigris-kölyök hét hete látta meg a napvilágot a felsőlajosi MagánZooban. Sibír és Jana plüss puhaságú tigrisbabái a nap nagy részében még alszanak, játszanak, a köztes időben pedig esznek. Tóth Tibor, a MagánZoo igazgatója elmondta, hogy a kölykök maradnak a látogatók és gondozók legnagyobb örömére, ezért különleges módon nevelődnek. 

– Eddig 43 nagymacskát neveltem fel, köztük volt fehér oroszlán, puma, bengáli tigris, de őket vagy kézzel neveltük, vagy az anya mellett cseperedtek.

Ha kézzel neveljük őket, annak az az előnye, hogy hozzászoknak az emberhez, így nem bújnak el a látogatók elől, hanem büszkén megmutatják magukat, és sokáig, két-három évig is be lehet menni hozzájuk, ami hasznos, amikor orvosi ellátásban kell részesíteni őket, mert nem kell nyugtatót adni nekik. Könnyebben kezelhetőek, mint a nem kézből nevelt társaik – mondta az állatkert tulajdonosa. 

Tóth Tibor elmondta, hogy a kicsik rendkívül barátságosak és várhatóan még évekig azok is maradnak. 

– Kézzel neveltük a fehér és barna oroszlánjainkat, akikhez csaknem hároméves korukig tudtak bejárni a gondozóik, a kistigrisek esetében is erre számítunk – mondta az állatpark vezetője, hozzátéve, hogy a kicsik a fajtára jellemzően igazán jó természetűek. 

– A szibériai tigris nagyon nyugodt, kiszámítható fajta, szeret lustálkodni és nagyon szeretetéhes. Kevesen tudják, hogy sportszerű vadász, mert csak akkor öl, ha éhes, utána békén hagyja az állatokat – mondta a vezető. 

Bár a szibériai tigris magányos állat, a vadasparkban gyakran együtt élnek a családok, Léna és Lyuba is apával és anyával marad, csak akkor ajándékozzák el őket, ha másik állatkert kéri. Igazán jó soruk lesz, megkapnak mindent, ami az egészséges fejlődéshez szükséges. Várhatóan igazi nagymacskák lesznek, hiszen a szibériai tigris a legnagyobb, az oroszlán súlyát is meghaladó tömegű macskaféle, testtömege elérheti a 300 kilót is. 

– A legnagyobb, természetben befogott szibériai tigris 306 kilós volt, de állatkertekben nem ritka, hogy e fölé mennek, mert jól tápláltak, kevesebbet mozognak és vitaminokat is kapnak. Eredetileg két-három naponta vadászik és akkor egyszerre 50 kiló húst is képes megenni. Azonban nálunk mindennap kapnak enni, így fejenkénti fogyasztásuk 10–20 kiló hús naponta. Jelenleg 24 nagymacskánk van, napi 250 kiló húsfogyasztással – árulta el Tóth Tibor. 

A szibériai tigris veszélyeztetett faj. Az 1200-as években még elterjedt volt Kína és Mongólia északkeleti részén, Koreában és Dél­kelet-Szibériában. 

– Ma már csak igen kis populáció, 400–500 egyed él vadon Szibéria távol-keleti területein, az Amur vidékén és Északkelet-Kínában, de léteznek olyan tanulmányok, amik csak néhány 10 példányra teszik a vadon élő egyedek számát. Nagyrészt az emberi tevékenység áldozatává váltak. A szibériai térségben igen nagy a szegénység, így egy elejtett példányért, illetve a trófeáért sok pénzt lehet kapni – mutatta be a fajta sajnálatos helyzetét Tóth Tibor. 
Lénának és Lyubának azonban nincs miért aggódnia, jó kezekben vannak, mert nemcsak a gondozóik, hanem a látogatók szeretete is körül veszi őket. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában