Labdarúgás

2022.08.07. 19:25

Tóth Levente továbblőtte a Kalocsát

A fővárosi Testvériség-Újpalotát fogadta a Kalocsai FC a MOL Magyar Kupa első országos fordulójában. A végig kiegyenlített mérkőzést Tóth Levente döntötte el a 95. percben szerzett szemfüles góljával, hogy aztán a megújult Kalocsa és a népes szurkolótábora újra egymásra találjon.

Vincze Miklós

A kalocsai győztes gólt szerző Tóth Levente (pirosban) egy korábbi mérkőzésen

Fotó: Szentirmay Tamás/archív felvétel

Népes szurkolótábor fogadta a nyáron megújult Kalocsát a MOL Magyar Kupamérkőzésen, jóval kétszáz fölött voltak a nézők a kezdéskor. A találkozó végig küzdelmes volt. Az első játékrészben a labdabirtoklás tekintetében némi fölényben játszott a tavaszi idény végén fővárosi kupadöntős Újpalota, ennek ellenére két nagy ziccere a hazaiaknak volt. Stabilan, jól védekezett a Kalocsa. A második játékrészben már inkább a mezőnyben folyt a játék. Már-már úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség, amikor a mérkőzés 95. percében labdát szereztek a hazaiak a félpályánál, és egy gyors passzt követően Tóth Levente – miután látta, hogy a vendégek kapusa messze kint van a kapujából – a félpályáról a vendégek hálójába emelt, és eldöntötte a találkozót, hogy aztán kezdetét vegye a fieszta, amely során csapat és szurkolótábora emlékezetes módon, újra egymásra talált.

Kalocsai FC–Testvériség–Újpalota SE 1–0 (0–0)

Kalocsa, 270 néző, vezette: Bálint Attila (László István, Németh Balázs)

Kalocsa: Varga S. – Busa, Rideg, Pirisi, Farkas Z., Kerekes, Farkas Sz. (Kohány G. 75.), Lakatos-Lengyel (Nádasdi 75.), Tóth L., Monori (Bányai 60.), Romsics. Játékos-edző: Kohány Balázs.

Újpalota: Zubány – Aczél, Németh, Rosta, Fehértói (Szentiványi 46.), Nyuli, Orosz, Ambrózi, Tamás, Bíró (Sztojanovits 71.), Váradi. Sportigazgató: Gyűrű Lajos.

Gól: Tóth L., 95. perc.

Sárga lap: Tóth L. 20., illetve Nyuli 91. perc.

Kohány Balázs, a Kalocsai FC edzője: – Először is szeretnék köszönetet mondani a pályamunkásainknak, hiszen a hetek óta tartó nem hétköznapi időjárás ellenére is kitűnő minőségű pályán fogadhattuk az ellenfelünket, amely egy nagyon jó csapat benyomását keltette. Viszont dacára annak, hogy nálunk átalakult a csapat, és a korábbinál is több lett a fiatal, ezen az utolsó utáni pillanatig kiélezett mérkőzésen bizonyítottuk, hogy számunkra nincsen elveszett labda és hogy nem ismerünk lehetetlen, no meg azt is, hogy az idén is minden ellenfél dolgát meg fogjuk nehezíteni. Óriási bravúrt értünk el ezzel a kupatovábbjutással. Külön szeretnék gratulálni Tóth Leventének, aki egy nem hétköznapi góllal döntötte el a mérkőzést, de az egész csapat előtt le a kalappal, a szurkolóknak pedig köszönjük, hogy ilyen sokan kijöttek, hogy végig buzdítottak minket, és hogy együtt ünnepeltek a csapattal a végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában