Galériával

2022.09.25. 09:28

Szüreti mulatságot tartottak Csikérián

Szombaton délután lovaskocsis felvonulást, este pedig batyus szüreti bált tartottak a határmenti településen.

Juhász Jenő

Felvonulást is tartottak.

Fotó: Juhász Jenő

Immár hagyománynak számít, hogy a falu apraja és nagyja, valamint a meghívott vendégek mulatós ünnepséget tartanak az őszi betakarítási munkákhoz kapcsolódóan. A község több pontján pogácsával, kiflivel, üdítővel és egyéb itallal várták a lovaskocsin érkező zenészeket és vendégeket. A helybélieken kívül Tompáról és Kelebiáról is érkeztek fogatok.

Rozsnyai Eta főszervező örömmel mesélte, hogy 2019 óta minden évben (mindössze egy alkalom maradt ki a pandémia miatt) megtartották, és a jövőben is meg szeretnék szervezni ezeket az összejöveteleket. A mostani mulatságra a község lakóin kívül a szomszédos Csongrád és Pest megyéből, de még a távoli Győrből is érkeztek vendégek.

A faluház nagytermében megrendezett szüreti bál jó hangulatáról most is, mint már korábban mindig, a vajdasági (Oromhegyes) Nefelejts zenekar gondoskodott.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában