Labdarúgás / Galériával

2022.09.28. 19:56

Biztosan győzött és továbbjutott Ágason a Kerek

Legutóbb 2021. május 5-én találkozott ebben a felállásban a két csapat a megyei kupában, az Ágas akkor a harmad-, a Kerekegyháza pedig az első osztályban szerepelt. Akkor 3–10 lett az eredmény. Ilyen eredményt semmiképpen nem szerettek volna az ágasiak, akik azóta egy osztállyal följebb léptek, a Kerek pedig lejjebb, így tehát ezúttal két megyei másodosztályú csapat találkozott Ágasegyházán.

Vincze Miklós

Két megyei másodosztályú csapat találkozott Ágasegyházán.

Fotó: Gulyás Sándor

Mindkét csapatban akadtak olyan játékosok, akik egyébként bajnokikon nem automatikusan kezdők, de most lehetőséget kaptak az edzőiktől. A Kerekegyházában nem kevesebb, mint öt tizenhét éves játékos reménykedett, hogy sikerül jó teljesítményt nyújtania. De nem kiegészítő emberek bulimeccse volt ez, hiszen a többi játékos mind a két oldalon az alapemberek közül került ki. Élénk kezdést követően a 7. percben Szász végzett el szabadrúgást a bal oldalról, húsz méterről. A bal felső sarokba tartó labdáját a kereki kapus, Hefler Gergő szépen védte. Határozott vendégfölény bontakozott ki, ami a leginkább a labdabirtoklásban mutatkozott meg, illetve abban, hogy jórészt a hazai térfélen folyt a játék. A 21. percben a fiatal Krajcsovszki adott le egy irgalmatlanul kemény lövést, szinte az alapvonalról, 20 méterről. Nem sokat tévedett, az éles szög miatt viszont a labdája ki se ment, azt Nagy Norbert utolérte a túloldalon az oldalvonal előtt, és ő a másik oldalról eresztett meg egy irtózatos bombát, szintén cimbalomszögből, és szintén csak hajszál híján nem talált kaput. A 27. percben a hazaiak támadtak, ebből vezethetett a kerek egy gyors kontrát. Szécsényi tört be a 16-oson belülre, jobbról, 12 méterről lőtt, Gudmon I. nagyot védett. Négy percre rá ismét Szécsényi célozta meg a bal alsó sarkot, Gudmon I. ezúttal is vetődve mentett. A 36. percben a hazai Kiss Szabolcs végezhetett el a bal oldalról, az oldalvonal közeléből szabadrúgást. 

Bombaerős lövése a bal felső sarokba tartott, Hefler nagyon szépen öklözött. 

A 44. percben Rigó eresztett meg egy óriási bombát középről, 35 méterről. Gudmon látta, hogy a bal alsó sarokba tart a labda, el is indult oda, minden bizonnyal el is érte volna, csakhogy Nagy Norbert a labda útjába vetette magát, és combjáról a játékszer a jobb alsó sarokba pattant, 0–1.

Öt perccel az újrakezdés után Szécsényi lőtt jobbról a hosszú sarok mellé, majd kisvártatva újra ő került helyzetbe, egy jó indítást követően vezethette rá Gudmonra a labdát, a lába között akarta a hálóba passzolni, Gudmon a sarkával bele tudott érni, és az így a kapufára pattant. A 61. percben a hazai Ungor térült-fordult, majd adott le egy erős lövést jobbról, 18 méterről, Fekete Zoltán szögletre mentett. Két percre rá egy hazai beadást követően suhant el a pettyes a kereki kapu előtt, a hosszú oldalon Gudmon II. érkezett, és lőtt jobbal a rövid fölső sarok fölé. Az ellentámadás során Krajcsovszki robogott el az alapvonalig, középre tálalt Malecz elé, aki jobbról, 14 méterről nagy erővel, laposan bombázott a kapuba, 0–2. A 77. percben nagyszerű kontra futott végig a pályán, a Szécsényi–Langmajer kényszerítő után Szécsényi lőhetett, Gudmon I. ezúttal is bravúrral mentett, a 82. percben azonban már tehetetlen volt. Akkor Gazdag Attila lövésszerű szögletét még blokkolták a hazaiak, Szécsényi azonban ott termett, és közelről a hálóba lőtt, 0–3. Három percre rá Ungor középről leadott bombáját védte Fekete, a kipattanót Gudmon II. a léc alá bombázta, 1–3. A mérkőzés zárásaként a vendégek részéről Krajcsovszki, a hazai oldalon pedig Kiss Szabolcs adott le egy-egy hatalmas lövést, mindkét portás a helyén volt. Ilyen arányban is megérdemelten győzött és jutott tovább a Kerekegyháza a végig lendületes, ugyanakkor kiemelkedően sportszerű találkozón.

Papp Zoltán, az Ágasegyháza technikai vezetője: – Sérülések, hiányzók nehezítették a csapat összeállítását, bár abban az is szerepet játszott, hogy számunkra azért a bajnoki szereplés fontosabb. Ezzel együtt elégedett vagyok a csapatommal, mentek a fiúk becsülettel. Ha egy kicsivel előbb sikerült volna a kapuba találnunk, jobban megnehezíthettük volna a Kerekegyháza dolgát.

Gazdag Attila: – Elégedett vagyok a csapatommal. Kettős célunk volt ezen a mérkőzésen, egyrészt a győzelem megszerzése, másrészt pedig néhány fiatal játékos felnőttek között történő mély vízbe dobása. Az egész csapat jól játszott, akartak a srácok, a fiatalok pedig éltek a bizalommal, tehát mindkét célunkat sikerült elérnünk.

Ágasegyháza SE–Kerekegyházi SE 1–3 (0–1)

Ágasegyháza, 50 néző, vezette: Béleczki László (Barta Viktoria, Ljakic Zorán)

Ágasegyháza: Gudmon I. – Magyar, Lévai Zs., Szász, Kiss Sz., Szinkó (Zoltán T. 11.), Kovács M. (Ungor 46.), Horváth V., Sárosi (Benkó 82.), Lóczi, Hojsza (Gudmon II. 46.)

Kerekegyháza: Hefler G. (Fekete 46.) – Rigó, Garaci (Hefler E. 46.), Kovács K. (Gazdag 79.), Krajcsovszki, Szécsényi, Malecz, Kovács S. (Boronkay 46.), Szatmári, Bogár-Gubcsai (Langmajer 46.), Nagy N.

Gól: Gudmon II. 84., illetve Nagy N. 44., Malecz 64., Szécsényi 86.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában