Galériával

2022.10.04. 19:00

Ünnepi gálán vették át elismerésüket Kecskemét kiválóságai

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban rendezték meg a Város Napja gálaműsort hétfő este, aminek a keretein belül díjazták azokat a városi kiválóságokat, akik munkájuk és tevékenységük által sokat tettek Kecskemétért.

Szalay Tamás

Azokat díjazták, akik sokat tettek Kecskemét városáért

Fotó: Bús Csaba

Az estét Bori Réka és Varga-Huszti Máté konferálta, ami rendhagyó módon egy különleges esemény bejelentésével indult. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) magyarországi megyéket és megyeszékhelyeket bemutató emlékérme sorozatot indít. A sorozat kezdő darabjait, a Bács-Kiskun Megye Kecskemét emlékérmét a jegybank, aznap bocsájtotta ki. 

Az MNB pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója, Barta Lajos beszédében elmondta, hogy az 1968 óta bocsájtanak ki emlékérméket az ország jelentős történelmi, kultúrális, tudományos eseményei és évfordulói alkalmából. A Bács-Kiskun Megye Kecskemét megnevezésű emlékérméből tizenötezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém érmét adtak ki. 

A kibocsájtás apropója a szecesszió rendszerének tartott kecskeméti városháza felavatásának 125. évfordulója és az épület megújulása. Az emlékérme előlapján a kecskeméti városháza impozáns épületének Kossuth tér felőli ábrázolása látható. 

Az érme elülső oldalát Keresztúri Gábor iparművész tervezte. Az emlékérme hátlapján a megye híres szülöttei, Petőfi Sándor, Katona József, Móra Ferenc és Kodály Zoltán arcképe látható, illetve a portrék alatt a hírességek kézjegye is megtalálható. Az érme hátoldalát Vékony Fanni iparművész tervezte. 

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármesetere nyitotta meg a gálaműsort. – Most, amikor minden változik, amikor a világ a feje tetejére áll, akkor mutatkoznak meg a valódi és örök értékek. Ezek a béke, az összefogás és a jövőbe vetett hit, melyeknek a forrásai mi magunk vagyunk – fogalmazott, egyúttal gratulált a város díjazottjainak, majd további sok sikert kívánt a munkájukban és életükben. 

Első díjazottként a Református Általános Iskola csapatát szólították a színpadra, akik megnyerték idén a „Kecskemét város polgára leszek" vetékedőt, amit a 6-7. osztályos tanulók számára rendeztek meg. Kecskeméti Ifjúság Díjban részesült Sántha Erika, a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola pedagógusa. A díjat a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű  gyerekek segítésében és az ifjúság egészséges életmódra nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta. 

Ifjúság a Közösségért Díjat kapta a kecskeméti M.Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola, amivel zenetanárai példamutató közösségteremő, a zenei nevelés terén végzett kiemelkedő munkájukat díjazták.

A Kecskemét Városért Oktatási Díjat Kurilláné Páncél Csilla, a Ferenczy Ida Óvoda intézményvezetője, Nagy Tibor, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanára, Szűcs Ilona Judit, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola tagintézmény-vezető helyettese, valamint Vargáné Rózsa Piroska, a Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája intézményvezető helyettese kapott. Ebben a díjazásban azok a személyek részesülhettek, akik huzamos időn át folytatnak kiemelkedő pedagógusi és szakemberi tevékenységet. 

A város kulturális értékenek megőrzésében és széles körű megismertetésében kiemelkedő eredményt elért szakember díját, a Kecskemét Közművelődéséért Díjat dr. Bereznai Zsuzsanna néprajzkutató vehette át, aki a Kecskeméti Katona József Múzeum főmuzeológusa. 

Bálint Csaba súlyemelő szakedző  vihette haza a Kecskemét Sportjáért Díjat, amit a városi sportéletben végzett csaknem 30 éves sportvezetői tevékenysége, és kiemelkedő edzői eredményeiért kapott. 

A Kecskeméti Felsőoktatásért és Tudományos Életéért Díjat dr. Németh Krisztina kertészmérnök kapta, a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának főiskolai docense. A díjat kiemelkedő kutatói tevékenységéért, és elkötelezett tudományos munkájáért vehette át. 

Egészségügyi, szociális és civil társadalmi díjkategóriában is sok városi kiválóságot szólítottak a színpadra. A díjakat Engert Jakabné alpolgármestes asszony adta át. Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat kaptak a Házi Gyermekorvosi Ügyelet szakdolgozói: Kutasiné Sánta Erzsébet, Halászné Györök Mónika, Kósa Tiborné és Törőcsik Csilla. Továbbá ebben a díjban részesült dr. Nagy Andrásné, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Rendelőintézetének vezető asszisztense, dr. Nagy Beáta házi gyermekorvos, Oláh Annamária, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának ápolási igazgatója, és a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya.

Kecskemét Szociális Ügyéért Díjat kapott Fodorné Nagy Krisztina, a Városi Szociális Közalapítvány pénzügyi vezetője, Germán Anita, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Margaréta Otthonának ápolója, az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány közössége, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, illetve Tamon Kamilla, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmileg Sérültek Nappali Ellátása terápiás munkatársa. Ezt a díjat azok kaphatták meg, akik a szociális ellátás területén kiemelkedő szakmai munkáról, és önkéntes tevékenységről tettek tanúbizonyságot. 

Az Év Kecskeméti Civil Szervezete Díjat Kuli Józsefné Berente Erzsébet vehette át, aki 20 éves közösségépítő munkájáért kapta az elismerést. 

Idén Falu György, városunk alpolgármestere adta át a környezetvédelni, mezőgazdasági és az Év Mestere díjakat. A Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díjat az ACPS Automative Kft. nevében Tyukászné Leinemann Kinga, a kft. HR vezetője vette át. A cég a díjat az autóipari fejlesztések területén végzett munkájáért kapta meg. 

Kecskemét Környezetvédelméért Díjat Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park vezető ökológusa vehette át. Munkájában a természet környezetének megőrzése és fejlesztése állt a középpontban, amiért ezt a díjat is kiérdemelte.
Bretus János András, cserépkályhás mester vehette át az Év Kecskeméti Mestere Díjat, cserépkályhás mesterség megőrzéséért és annak átadásáért a jövő nemzedéke számára.

Mathiász János-Díjban részesült Dabasi Gábor borász, a szőlőtermesztés és borászat hagyományainak megőrzéséért, ápolásáért, ezen a területen végzett kiemelkedő munkájáért. Dr. Homoki Tamás alpolgármester adta át az elismerő okleveleket. 

Az első ilyen kategória díjazottja Kalocsáné Danyi Ildikó címzetes rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Vagyonvédelmi Alosztály vezetője, aki az Év Kecskeméti Rendőre oklevelet kapta. 

Az Év Kecskeméti Tűzoltója címet Seres István tűzoltó törzsőrmester kapta, aki a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltója.

Az Év Kecskeméti Büntetésvégrehajtási Intézet Dolgozója díjat Túri László főtörzszászlós kapta meg kimagasló szakmai munkájáért. Héjjas János, a Katonatelepi Polgárőr Egyesület elnöke érdemelte ki az Év Kecskeméti Polgárőre díjat, a közrend és közbiztonság érdekében végzett kimagasló közösségépítő, és polgárőri tevékenységéért. 

Az Év Kecskeméti Köztisztviselője díjat, Dabi József kapta, az Adó Osztály Kivetési és Ellenőrzési Csoportja vezetője, a közszolgálat iránti elkötelezettségéért, és 25 éves kimagasló szakmai munkája elismeréséért. 

Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő adta át a gála legrangosabb díjait, a kultúra és a közélet kategória kitüntetéseit. Kozák Polett, a Kecskeméti Televízió ügyvezető főszerkesztője vehette át idén a Tóth László-Díjat, több mint 20 éves elkötelezett munkája, és a városi média fejlesztésében végzett munkássága elismeréséért. A Bozsó János-díjat Miklós Árpád képzőművész, animációs filmrendező érdemelte ki, képzőművészeti tevékenységéért, és magas színvonalú szakmai munkájáért. Kodály Zoltán-díjat kapott Révész László orgonaművész, a Kodály Iskola művésztanára, aki több évtizedes, eredményes zenepedagógiai, és művészi pályafutása elismeréseként vehette át a díjat. 
Katona József-díjat kapott Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. volt ügyvezetője, kiemelkedő szervező és művészetpártoló tevékenységének elismeréséért. 

Szemereyné Pataki Klaudia adta át a Kada Elek-díjat és a Város Kulcsa kitüntetést. Az előbbit a 7. Dimenzió Építésziroda érdemelte ki a helyi építészeti értékvédelem és a városfejlesztés területén végzett kiemelkedő munkájáért. A Város Kulcsa elismerést pedig a Kenyában élő és dolgozó dr. Kishonti Rolland gyermeksebész vehette át, a Fokoláre Mozgalom laikus szerzetesi közösség tagja, akinek munkásságára és életútjára követendő példaként tekinthet minden ember. 

A különböző díjak átadását több előadás is színesítette, amikben szerepet vállaltak a Kodály Iskola Néptánc Tanszakának szakgimnazista táncosai, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Kecskeméti City Balett művészei, Tóth Levente klasszikus ütőhangszer művész vibrafonon és Túri-Nagy János klasszikus orgonaművész. A gála végén a díjazottakat és a meghívott vendégeket egy állófogadásra invitálták a szervezők, ahol lehetőség volt a személyes gratulációk átadására is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában