Kacziba Lajosné

2022.10.06. 17:20

Országos díjjal ismerték el a solti pedagógus munkáját

Kacziba Lajosné általános iskolai tanár, a Solti Teleki Sándor Oktatási Központ vezetője kapta idén a Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) őszi vándorgyűlésén a szövetség által alapított Enikő-díjat. A rangos kitüntetéssel Kacziba Lajosné több évtizedes, a környezet- és természetvédelmi nevelésben kifejtett példás munkáját ismerték el.

Lencsés P. Anna

Az iskolában zajló környezeti tudatformálásért hatékony módszerekben kell gondolkodni – vallja Kacziba Lajosn

Fotó: Lencsés P. Anna

Az Enikő-díjat 1997-ben alapította a KOKOSZ az oktatóközpontokban tevékenykedők számára. Az országos díj a környezeti nevelés és tudatformálás területén kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerése, amit a díj kuratóriuma évente egy-egy tartósan kimagasló munkát végző személynek, illetve oktatóközpontnak ítél oda.

Kacziba Lajosné földrajz-biológia-kémia szakos tanárnő több évtizedes pedagógusi és környezeti nevelő munkáját ismerték el ezzel a díjjal. A tanárnő Solton tanított több mint 40 évig, emellett a Duna-menti Tehetségsegítő Tanács Titkáraként és szakértőként is igen aktív részese volt a térség tehetséggondozó és fenntarthatóságra nevelő munkájának. Környezeti nevelői munkája során a szakmai önképzések, továbbképzések tevékeny résztvevője ma is. A megszerzett új ismereteket előadások, terepi foglalkozások, szakcikkek, módszertani kiadványok formájában teszi közkinccsé. Az ő nevéhez fűződik a 2000-ben létrehozott Lehoczky János Komplex Környezeti Emlékverseny is, amely regionálisból Kárpát-medenceivé fejlődött és éveken keresztül nyújtott színvonalas ismeretszerzést és vetélkedést nemcsak a Magyarország területén élő, de a vajdasági, erdélyi, szlovákiai és kárpátaljai magyar gyerekek számára egyaránt. A tanárnő ma is fáradhatatlanul tevékenykedik a környezeti nevelés területén.

– Örömteli perceket éltem át a kellemes kollegiális környezetben, ahol prof. dr. Kárász Imre, az Enikő-díj kuratóriumának elnöke adta át a díjat. Rendkívüli dolog számomra az elismerés, amiért évtizedeken át nagyon sokat kellett tenni. Az iskolában zajló környezeti tudatformálásért hatékony módszerekben kellett gondolkodni, a környezet és a természet összefüggéseinek meglátására kellett és kell ma is nevelni az eredményesség érdekében – összegezte Kacziba Lajosné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában