Vádemelési javaslat

2022.12.09. 08:19

Lezárt akta: éjszaka besurrant a házba, párna alól vitt el pénzt a majsai nő

Biztonsági kamera felvétele buktatta le azt a tolvajt, akinek az ügyében a napokban fejezték be a nyomozást a kiskunmajsai rendőrök. A gyanúsított ellen vádemelést javasolnak.

baon.hu

Forrás: police.hu

Egy 40 éves kiskunmajsai férfi és 70 éves édesapja meglepődve vették észre 2022. október 17-én reggel, hogy az éjszaka folyamán – amíg a házukban az igazak álmát aludták – ellopták néhány értéküket a fejük alól és mellől. A kazánházból eltűnt egy kerékpár is.  

A fiatalabb férfi reggel 7 órakor ébredt fel, de nem a telefonja csörgésére – mert annak már hűlt helye volt. 

A készüléket este letette az ágya mellett lévő kisszekrényre, de reggel már nem találta. Némi készpénz is eltűnt, azt az édesapja a párnája alatt tartotta alvás közben.

A sértetteknek az volt a szerencséje, hogy a portájukon lévő biztonsági kamera felvette, amint egy nő bemászott a kerítésen, és az udvaron ólálkodott. Kiderült, az asszony nem volt ismeretlen áldozatai előtt, sőt tisztában volt a férfiak életvitelével, szokásaival is, így tudta, hol talál értékeket a házban. A nyomozók a tolvajt – aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett – kétrendbeli kifosztás megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A telefont és a kerékpárt a gyanúsított visszaadta a sértetteknek, de a pénz nagy részét szinte azonnal elköltötte – közölte a remdőrség.

A Kiskunmajsai Rendőrkapitányság nyomozói az üggyel kapcsolatban befejezték a vizsgálódást, és vádemelést javasolnak a kiskunmajsai illetőségű nő ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában