Megemlékezés/Kiállítás

2022.12.09. 12:28

Százhuszonöt éves vasútvonalat ünnepeltek Lakiteleken – galériával

Pontosan 125 évvel ezelőtt, 1897. december 9-én indult el az első vonat Szolnokról Kiskunfélegyházára. A jubileum alkalmából megemlékezést és kiállítást rendeztek a lakiteleki állomáson.

Szentirmay Tamás

A Szolnok-Lakitelek-Kiskunfélegyháza vasútvonal megnyitását ünnepelték

Fotó: Szentirmay Tamás

A megjelenteket Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumának a titkára köszöntötte, aki elmondta, hogy pontosan 125 évvel ezelőtt érkezett meg a lakiteleki állomásra a Szolnokról érkető személyvonat. Vajda Mihály, a szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóság és annak vezetője képviseletében történelmi visszatekintést adott a vasútvonal fennállásáról.

– Ma ugyan a Szolnok–Lakitelek–Kiskunfélegyháza-vasútvonal megnyitásának 125. évfordulóját ünnepeljük, de azért emlékezzük meg a tavaly 125 éves Kecskemét–Lakitelek–Tiszaug vonalról is, amelyre nem szerveztek ünnepséget – kezdte beszédét Vajda Mihály.

– Amikor mellékvonalakról beszélünk, felmerül a kérdés, hogy vajon mi késztette a korabeli döntéshozókat azok megépítésére. Petőfinél jobban nem is lehetne megragadni a lényeget: a vasútvonalak erek, amelyek nélkül az országnak nincs, nem lehet vérkeringése. És ezek az erek nem lehetségesek a létfontosságú hajszálerek nélkül. És ezek a hajszálerek a mellékvonalak. 

Az angolok, a franciák és a németek után a magyar állam is felismerte az egy-egy térség, régió, település és az azokat mesze elkerülő, távolsági összeköttetést megvalósító fővonalak között kapcsolatot teremtő mellékvonalak fontosságát, a vasút lehetséges fejlődési irányát: a vasúti hálózat bővítésének lehetséges záloga a mellékvonalak, szárnyvonalak, amelyeknek megépítése a fővonalaknál, vagy ahogy akkor mondták, az elsőrendű vasúti vonalaknál szerényebbek és lényegesen olcsóbbak.

 Magyarországon annak idején a mellékvonalak hálózata alapvetően helyi érdekű vasútvonalként épült ki, a környék döntéshozóinak nem kevés anyagi támogatásával. A HÉV nem más, mint a Helyi Érdekű Vasút, amely nélkül a magyar gazdaság sem tudott volna kiteljesedni a XIX. század végén. A Szolnok–Kiskunfélegyháza-vasútvonal is helyi érdekű vasútvonalként jött létre. Az 1970-es, 80-as években korszerűsítették a pályát és teljes értékű vasútvonallá fejlesztették – mondta Vajda Mihály.

A jövőre nézve a következőket kívánta Lakitelek állomásnak és az ott, egymást keresztező két mellékvonalnak: mindenkori állami akaratot a környezetbarát fuvarozási mód és az „egészséges” közlekedéspolitikai munkamegosztás jegyében, a közlekedési alágazatok között, minél több olyan beruházást, amelyek a munkahelyteremtésen kívül vasúti profilba tartozó fuvarfeladatokat adnak, a mellékvonalakkal is számoló terveket, elképzeléseket, ennek kedvező szabályozói környezetet, jó menetrendeket és ehhez jó vasúti pályát, valamint jó vasúti járműveket. Reményét fejezte ki, hogy kollégáival együtt a feladatokat tettekre tudják váltani, az utazóközönség, a fuvaroztatók és a vasútvállalat megelégedésére.

– Ha a hagyományainkat meg tudjuk őrizni, akkor jó alapot adunk arra, hogy a jövőt jó irányba építsük. Ezt már Madari Róbert, Lakitelek polgármestere mondta.

– Lakitelek fejlődésnek az alapja, hogy jó helyen fekszik. A turisztikában nagy segítséget jelent a vasút, mert a Holt-Tisza partjától nem messze van az árpádszállási vasúti megálló – tette hozzá. Megköszönte mindenkinek, hogy a vasút működik, és bizakodását fejezte ki, hogy egyszer majd olyan lesz, mint fénykorában, és az áruszállítók is visszatérnek a kötött pályára, ami elősegítené a környezetünk védelmét, mert sokkal kevesebb lenne a károsanyag kibocsátás.

Ezt követően koszorúzásra került sor a MÁV Zrt., a polgármesteri hivatal és a Vasúttörténeti Alapítvány részéről, majd a helyi Eötvös Általános Iskola diákjainak műsorát tekinthették meg a jelen lévők. A váróteremben kiállítás nyílt az elmúlt évtizedek emlékeiből, valamint az általános iskolások által erre az alkalomra készült képekből. A kiállítást január végéig tekinthető meg. A nap további részében kézihajtányozásra és motoros kiskocsin történő utazásra került sor, a gyerekek és a felnőttek legnagyobb örömére.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában