Táncgála

2023.01.27. 18:22

Pótszilvesztereztek a nyugdíjas klubok Kecskeméten – galériával

Vidám hangulatban, nagy létszámmal rendezték meg pénteken a Pótszilveszteri Táncgálát több kecskeméti nyugdíjas klub számára a Nyitnikék klubban. Az idősek – két év szünet után – pótszilveszterezhettek újra együtt.

Sebestyén Hajnalka

Kilenc produkciót láthatott a közönség

Fotó: Bús Csaba

Kecskeméten az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóság Idősgondozó Szolgálata által működtetett nyugdíjas klubok között már sok éves hagyománya van a pótszilveszteri táncgála megrendezésének. A járvány miatt az elmúlt két évben nem hódolhattak e vidám hagyománynak az idősek, de most újra készülhettek saját műsorral. 

Az Idősgondozó Szolgálat minden hónapban többféle műsorral kedveskedik a hozzá tartozó nyugdíjas klubok számára, melynek jellemzően más-más közösség ad helyet. A Pótszilveszternek a Széchenyivárosban működő Nyitnikék klub volt a házigazdája.

Az idősgondozó szolgálathoz tartozó klubok közül kilenc produkciót láthatott a közönség, illetve a zsűri, akik a végén nem rangsoroltak, hanem címeket adományoztak.

A műsor elején a résztvevőket Szényeiné Tóth Anikó, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Időgondozó Szolgálat vezetője köszöntötte, kiemelte a tánc pozitív hatását minden korosztály számára. A konferanszié szerepét pedig Bartus Rita, a szolgálat munkatársa töltötte be.

A vidám délelőtt műsorát a Barackvirág táncegyüttes szalon tánccal indította. A Jókai Klub hölgyei a Zizi labor ismert slágerét idézték meg. Az Örök Ifjak Klub boldogság táncot adott elő. A Napsugár Klub a Reptér, a Hírös Város Klub Élt egy néger Afrikában című műsorral készült. A Mosolysziget szalagos tánc műsorát láthatta a közönség. A Nyitnikék Klub Katona indulóval örvendeztette meg nézőket. A Naplemente Klub Szóljon hangosan az ének című műsorát pedig a Csodabogár tagjai követték, a Kacsatánccal.

A nyugdíjas klubok februárban közösen farsangolnak majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában