Ünnepi szentmise

2023.01.31. 17:58

Közösen imádkoznak a városért a félegyháziak

Régi, szép hagyomány, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnap közös imádkozásra hívják a félegyháziakat az Ótemplomba. Idén február 5-én, vasárnap 9 órakor lesz az ünnepi szentmise, amit Geszler Péter esperes-plébános mutat be.

Vajda Piroska

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A 20 éve újjáélesztett hagyomány kapcsolatos azzal a – várostörténeti szempontból – fontos eseménnyel, hogy Mária Terézia királynő 1774. február 4-én írta alá Félegyháza mezővárosi oklevelét. Ezt követően az akkori plébános, Benedek Ágoston azzal a javaslattal állt elő, hogy a város elöljárói ezen a napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén imádkozzanak a városért és gyújtsanak gyertyát. A plébánost később áthelyezték, így a szép kezdeményezés feledésbe merült. 

1808-ban Balogh István plébános elevenítette fel a hagyományt, azonban csak pár évig tartották meg rendszeresen. A szokást sok éves kihagyás után, 20 évvel ezelőtt Talapka István apát-plébános élesztette újra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában