Elismerések

2023.03.27. 17:20

Átadták a digitális fotópályázat díjait Baján – galériával

A III. Délvidék – MAFOSZ védnökségű digitális fotópályázat kiállítását nyitották meg az elmúlt hétvégén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának aulájában. A fotópályázatra összesen 118 alkotó 4 kategóriában 1315 képet küldött be, ebből 75 fotográfus 228 alkotását fogadták el. Fischbäckné Horváth Ildikó kapta meg a pályázat legeredményesebb fotósa címet és az ezzel járó MAFOSZ-plakettet.

Márton Anna

Fischbakné Horváth Ildikó a pályázat legeredményesebb fotósa címet kapta meg

Fotó: Márton Anna

A tárlatmegnyitón a vendégeket Kellerné Felső Sára, a Duna Fotóklub Egyesület elnöke köszöntötte. Az esemény hangulatát az érsekcsanádi Összhang kórus éneke emelte. Bedi Gyula, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a fotózás közösségépítő, közösségteremtő erővel is bír. A fotósok közösen vesznek részt sétákon, táborokon, előadásokon, kiállításokon, valamint közösségeket, klubokat hoznak létre. Idővel a fotósra jellemző látásmód vagy színvilág alapján megismerik egymás alkotásait. Sokszor úgy ismerik meg egymás munkáját, hogy valójában nem is találkoztak egymással.

− Értékteremtő, értékmentő munkát végzünk. A kiállított képek egy kor lenyomatai, melyben megtalálható a minket körülvevő táj természeti szépségével és vadságával. Sokszor egyetlen fotó beszédesen írja le a szereplő vagy szereplők egész életét. Láthatjuk a múlt és jelen csodálatos építészetét − fogalmazott beszédében Bedi Gyula.

Bedi Gyula a MFVSZ alelnöke nyitotta meg a tárlatot
Fotós: Márton Anna

A digitális alkotásokat a bírák egymástól függetlenül, 1-10 pont közötti pontozással értékelték. A zsűri tagjai Bedi Gyula, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, Hipságh Gyöngyi, a MAFOSZ Nyugat-Magyarországi területi alelnöke és Koós László, a MAFOSZ Észak-Magyarországi területi alelnöke voltak.

A díjazott és elfogadott alkotások egy részét a kiállítási galériában tekinthették meg az érdeklődők. 

A tárlatmegnyitón a díjazott alkotóknak Kellerné Felső Sára elnök és Bedi Gyula adták át a jutalmakat.

Digitális kötetlen színes kategóriában az első helyezett díját Sós Kormos Evelin Vágyálom című fotója érdemelte ki, második Bartus Dávid Parányi világ című alkotása, míg a harmadik helyezett díját Nádudvari Zsolt Fény és köd keveréke című munkája kapta.

Fischbäckné Horváth Ildikó második helyezést ért el Baja kategóriában a Ködbe veszve című fotójával, illetve ő kapta meg a pályázat legeredményesebb fotósa címet és az ezzel járó MAFOSZ-plakettet. A pályázat legeredményesebb fotósa címet annak a fotósnak adományozták, akinek a legtöbb elfogadott munkája bekerült a pályázatba, és a legtöbb pontot érte el. − Összesen kilenc fotómat juttatta be a pályázatra a zsűri, ezekből csak kettő van kiállítva, mert a digitális katalógusban fog az összes szerepelni − mondta a baon.hu-nak a Fischbäckné Horváth Ildikó, aki elmondta, a fotózás számára egy önkifejezési mód, alkotó tevékenység, igazi szenvedély.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!