Kék hírek

2023.06.01. 13:11

Bajai motoros rendőrök is példamutatóan segítettek a bajba jutott családnak

Két bajai motoros rendőr, Kovács Gábor zászlós és Katona Balázs főtörzsőrmester példás segítségnyújtását köszönte meg egy bajba jutott család, akik Dr. Gulyás Zsolt dandártábornokhoz, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez juttatták el soraikat.

Tapodi Kálmán

Segítettek a rendőrök

Forrás: police.hu

Egy házaspár Pécsre indult az ott tanuló egyetemista lányukért, akit magas láz gyötört. Már hazafelé tartottak, amikor autójuk akkumulátor meghibásodást jelzett, majd az ESP, azaz menetstabilizáló elektronikai rendszer is. „… ezután jött a kegyelemdöfés: Baja előtt 10-11 kilométerrel a kocsi leállt, nem indult…” – számolt be a családfő a múlt pénteki történetükről a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség közösségi oldalán közzétett levélben. 

„Ott álltunk tehetetlenül, egy ismeretlen területen. Egy beteg lány, egy tehetetlenül feszült anya és a szintén a tehetetlenségtől feszült apa” – idézte a nehéz helyzetet Zsolt. A család szerencséjére tíz perc múlva egy rendőrautó állt meg mellettük. A két szegedi rendőr segített betolni az autót, majd elkísérték a családot az első bajai benzinkútig, melynek kihajtójánál ismét leállt az autó. Az egyik rendőr ekkor a helyi kollégáitól kért segítséget. 

A helyszínre két motoros rendőr érkezett, akik telefonon próbáltak információt szerezni, hogy mi okozhatja a jelentkező hibát. Az egyik rendőr ismerőse is odaért, aki felajánlotta, hogy elkíséri a bajban lévőket egy közeli akkumulátor kereskedésbe.  

„A két motoros rendőr sem hagyott magunkra, a kereskedésig elkísértek, megvárták, amíg ott kicserélték az akkumulátort. A gépkocsi beindult, mi épségben hazaértünk. (…) Ilyen mértékű önzetlen segítséggel, jó szándékkal, nem tudom mikor találkoztam utoljára! Nem tudom érzékeltetni azt, amit akkor és most is éreztem, éreztünk! A négy ember, aki nem hagyott bennünket magunkra a bajban, ezt őszintén, minden kötelezettség nélkül, önzetlenül tette!” – fogalmazott köszönő levelében a családfő, akinek amikor megköszönte a bajai rendőrök segítséget, egyikőjük csak ennyit mondott: „Ezért vagyunk!”


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában