Bács-Kiskun

2023.06.02. 13:45

Célegyenesben a kútamnesztia: Font Sándor ismertette a részleteket

A minap tett közzé fontos információkat Font Sándor országgyűlési képviselő a fúrt kutak fennmaradásával kapcsolatban. Nagyon sok olyan tulajdonos lélegezhet fel, aki a kútjának a létesítését annak idején nem jelentette be a hatóságnak. A soltvadkerti honatya közösségi oldalán ismertette a részleteket.

Barta Zsolt

Font Sándort bízta meg a kormány a fúrt kutakkal kapcsolatos új jogszabály előkészítésével

Fotó: Barta Zsolt

– A fúrt kutakkal kapcsolatos törvényalkotás következő szakaszába léptünk, amikor a törvény-javaslathoz benyújtott módosító indítványokat tárgyalta bizottságunk – írja Font Sándor országgyűlési képviselő a közösségi oldalán. Minden az elképzelések szerint halad, a végső változatot várhatóan két-három héten belül meg is szavazhatja a parlament, aminek lényege a következő.

A törvényjavaslat a mezőgazdasági termelők és a háztáji gazdálkodók számára megnyugtatóan rendezi az engedély hiányában létesített háztartási és a mezőgazdasági öntözési célú kutak helyzetét. A törvényjavaslat a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat, valamint a mezőgazdasági öntözési célú kutakat teljes körűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól (kútamnesztia). E kutak így jogszerűen létesítettnek minősülnek.

A kormány által kezdeményezett törvénymódosítás az utólagos kútengedélyeztetés megszüntetésével jelentős adminisztratív és pénzügyi tehertől kíméli meg az állampolgárokat.

A törvénymódosítás a háztartási kutak létesítését és üzemeltetését megkönnyíti azzal, hogy a vízvédelmi szempontból érzékeny vízkészletet érintő területen az ötven méteres mélységet és az első vízzáró réteget el nem érő háztartási kút létesítését, üzemeltetését és megszüntetését az engedélyköteles körből átsorolja bejelentés-kötelessé.

A törvénymódosítás egyidejűleg a jegyzői engedélyezés alá tartozó azon háztartási kutaknál, amelyek nem érintenek érzékeny vízkészletet, ötven méternél nem mélyebbek és az első vízzáró réteget nem érik el, a jövőre vonatkozóan megszünteti az engedélyezési kötelezettségét.

Magyarország védett vízbázisokat érintő területeiről, az országos vízügyi igazgatási szerv a vízügyi hatóság központi szervének bevonásával vízkészlet- védelmi országtérképet készít, melyet a hivatalos értesítőben, azaz a Magyar Közlönyben, valamint a vízügyi hatóság központi szervének honlapján tesz közzé. (Magyarország területén a védett vízbázis körülbelül 12–15 százalékos területet tesz ki.)

A tulajdonosok vízigényéről a következőt írja a képviselő.

A háztartási vízigény a természetes személy évi 500 köbmétert meg nem haladó mértékű, ivóvíz-ellátási célú vagy a személyes és a háztartásban felmerülő vízhasználatot jelenti. E definíció megállapításával a törvényjavaslat a vízkivételre mennyiségi korlátot rögzít.

A törvényjavaslat harmadik alappillére pedig az, hogy a szabályozás tárgyát képező háztartási kút talpmélysége az ötven métert nem haladja meg, és az első vízzáró réteget nem éri el. E kettős feltétel biztosítja, hogy a háztartási kút semmiképpen ne érintsen a vízzáró réteg áttörésével ivóvízbázist.

Az új szabályozás tehát a házi vízigényt kielégítő, sekély (talajvíz) kutakra terjed ki.

Januártól az alábbi szabályok vonatkoznak az új kutakra

A 2024. január 1. után létesítendő kutak esetén négy verzió lehetséges, ezek eljárásrendje a következő:

1. Háztartási kút (talpmélysége az ötven métert nem haladja meg, és az első vízzáró réteget nem éri el, és a vízkivétel nem haladja meg az évi 500 köbmétert):

a) ha a létesítés helye szerinti település kockázatmentesnek minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi-országtérképen, akkor minden engedély nélkül létesíthető a kút,

b) ha a létesítés helye szerinti település kockázatosnak minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi-országtérképen, akkor a megvalósítást be kell jelenteni a területileg illetékes vízügyi hatósághoz.

2. Gazdasági célú (külterületi) öntöző kutak:

a) ha a létesítés helye szerinti település kockázatmentesnek minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi-országtérképen, és a kút talpmélysége az ötven métert nem haladja meg, akkor bejelentést kell tenni a Nemzeti Földügyi Központhoz a kút létrehozásáról,

b) ha a létesítés helye szerinti település kockázatosnak minősül a 2023. augusztus 31-ig elkészülő vízkészletvédelmi-országtérképen, vagy a kút talpmélysége meghaladja az ötven métert, akkor le kell folytatni a vízjogi engedélyezési eljárást az illetékes hatóságnál.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában