Békés megye

2022.05.24. 11:17

A voksok száma is erősíti a megyei agrárkamarát

Az országos élmezőnyben végzett a szavazatok arányát tekintve megyénk a múlt pénteken megtartott agrárkamarai választáson. A most kiadott adatok szerint a 6885 voks nagyságrendekkel meghaladta Békésben az öt évvel ezelőttit. Az agrárkamaránál közölték, hogy kimagaslóan sokan, az előzetes adatok szerint mintegy 79 ezren adták le voksukat országosan. A részvétel közel kétszer akkora volt, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és 17 szövetségese minden eddiginél nagyobb felhatalmazást kapott.

Fotó: Imre György

Mint arról már hírt adtunk, 31 szavazókörben voksolhattak a tagok az agrárkamarai küldöttválasztáson. Kilencven nevet tartalmazó listára szavazhattak, a választási szövetséghez a Magosz vezetése mellett 17 partner csatlakozott. Júniusban hívják majd össze az eredmények alapján a megyei küldöttgyűlést, ahol megválasztják az elnököt, az alelnököket, az osztályelnököket, az etikai bizottság tagjait és az országos küldötteket.

 

– Közösen, összefogással erősek vagyunk, és ezt bizonyította a tagjaink kiállása a kamara mellett – hangsúlyozta Kozsuch Kornél megyei elnökjelölt. – Csak jöttek és jöttek az emberek a szavazóhelyiségbe, voksukkal megerősítettek bennünket abban, hogy a kamara az ő érdekeiket, a mezőgazdaság jelenét és jövőjét szolgálja. Felhatalmaztak bennünket a további munkára. Békésben az agrárium az elsődleges jövedelemforrás, a megélhetés biztosítéka. Itt közvetlenül vagy közvetve lényegében minden család kötődik a mezőgazdasághoz. Érdekeik képviselete kiemelten fontos számunkra, Dankó Béla országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az agrárium építésében minden gazdatársunkra szükség van, ezzel együtt a megfelelő kamarai képviseletre is. Éppen ezért volt fontos, hogy a várakozásoknál is több kamarai tag élt a szavazati jogával, és adta le a voksát a megyei küldöttekre. A képviselő hozzátette, a gazdatársadalomnak szüksége van egy jól működő, erős kamarai képviseletre megyénkben is. Úgy gondolja, ez Kozsuch Kornél vezetésével tovább vihető.

Kozsuch Kornél és Dankó Béla a kondorosi falugazdász-központban szavazott /Fotó: Imre György/

A hivatalos végeredményeket ITT tekintheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában