Diákfilmszemle

2022.05.26. 20:00

Hétköznapi hősükről forgattak filmet a csabai gimnazisták

Filmet forgattak az evangélikus gimnázium tanulói arról, hogy Bonnyai Sándor miként szervezi a karitatív akcióit, gyűjti a felajánlásokat az orosz–ukrán háború miatt bajba kerültek, többek között a kárpátaljaiak megsegítésére, illetve arról, hogy ebbe a munkába miként kapcsolódnak be a társaik. A videót az Ökumenikus Diákfilmszemlére készítették, a pályázat szerint a példaképeket, a hétköznapi hősöket kellett a középpontba állítaniuk.

Licska Balázs

Bánfi Alexa, Kovács Dóra, Szvarnasz Aténé, Oláh Kata, Farkas Virág, Lenkefi Luca, Fazekas Kitti és Gulyás Sára, valamint a háttérben Dobi Noel és Bonnyai Sándor /Fotó: Bencsik Ádám/

Lenkefi Luca, Kovács Dóra, Oláh Kata, Fazekas Kitti, Gulyás Sára – ők alkották azt az ötös fogatot, amely a filmet készítette az Ökumenikus Diákfilmszemle pályázatára, azt követően, hogy erről a lehetőségről pedagógusuk, Kovács Nóra értesítette őket. A kiírás szerint példaképeket, hétköznapi hősöket kellett bemutatniuk. Az első gondolatuk egyből Bonnyai Sándor volt – akit lapunk olvasói is pár éve az év emberének választottak –, aki sokat mesélt nekik az elmúlt időszakban az önkénteskedésről, a segítségnyújtásról, a karitatív akciókról, és hogy ezek során milyen kalandokat él át. 

A lányok elmondták: ahogy kitört az orosz–ukrán háború, szinte azonnal indult Bonnyai Sándor szervezésében egy nagy kaliberű gyűjtés a menekültek, a Kárpátalján maradtak megsegítésére. 

Forgattak akkor, amikor a röplabdacsapat 500 ezer forintot ajánlott fel, amikor az evangélikus gimnáziumban pakolták az adományokat, amikor a Békéscsabára érkezett menekült lányokat elvitték fodrászhoz, vagy amikor pont ők, megköszönve a sok segítséget, lángost készítettek nekik. 

Ezeket a felvételeket összekötötték Bonnyai Sándor mondataival, élménybeszámolóival, illetve ő is adott a lányoknak videókat arról az útról, amelynek során elvitte az adományokat a határra, Kárpátaljára. 

Hozzátették, a film készítése során leosztották egymás között a feladatokat: volt, aki forgatott, volt, aki a rendezésért felelt, volt, aki a vágásért. A leadási határidő előtt pár nappal született meg a mű, az összesen hétperces dokumentumfilm – legfeljebb tízperces lehetett –, csak a vágással elment néhány éjszaka. 

A tervek szerint május 28-án, szombaton vetítik le az alkotást Budapesten, az Ökumenikus Diákfilmszemlén, és azt követően ők is megosztanák más csatornákon a filmet. 

Elmondták: szeretnék, ha átmenne a mű üzenete mindenki számára. Azaz az, hogy a legcsekélyebb segítség is sokat számít. Emellett szeretnék megmutatni, hogy Békés megye mennyire összefogott azért, hogy segítsen a bajbajutottaknak, a menekülteknek és a Kárpátalján maradtaknak. Emellett azt is, hogy minden rosszban van valami jó: például azokkal a lányokkal, akik Kárpátaljáról érkeztek Békéscsabára menekültként, szoros barátságot alakítottak ki.

Autóval járták a gyűjtőpontokat

Sokak, így Szvarnasz Aténé, Bánfi Alexa, Farkas Virág és Dobi Noel is segítettek a filmet forgató lányok mellett Bonnyai Sándornak az adományok összegyűjtésében, majd válogatásában. Elárulták, hogy autóval járták péntekenként a békéscsabai gyűjtőpontokat, majd az evangélikus gimnáziumban pakolták, csomagolták a tartós élelmiszereket. Ha pedig esetleg elfogytak a dobozok, akkor szabadon használható banánosládák után kutattak a városban. 

Az sem okozott gondot nekik, hogy hétvégén önkénteskedtek, számukra természetes volt, hogy úgy és akkor segítenek, ahogy és amikor csak tudnak – közben pedig együtt voltak, és jól is érezték magukat. Remek érzés, ugyanakkor megdöbbentő is volt számukra, hogy a Békéscsabára érkezett kárpátaljai lányok szintén pakoltak velük együtt az ott maradtaknak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában