Galériával/Videóval

2022.06.24. 19:58

Megoldást kínál a problémákra a Fidesz csabai képviselőjelöltje

Családi napot rendeztek pénteken a Lencsésin, a Szabó Pál téri parkban, amelyen számos programmal várták a kicsiket és nagyokat. Az esemény főszervezője Alföldi Károly, a vasárnapra a 4. számú egyéni választókerületben kiírt időközi voksolás Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjelöltje volt.

L. B.

Sokféle programmal várták a családokat a Szabó Pál téren.

Fotó: Für Henrik

Elmondta, az elmúlt hetekben sokakkal találkozott, de sokakat ismer is, mivel 26 éve a választókerületben él, így nem voltak ismeretlenek számára a felvetett javaslatok, problémák sem. Szerinte azok többsége némi átgondolással, átszervezéssel, kevés pénzből megoldható.

Sorolta: két háziorvosi körzetet is helyettesítéssel látnak el, ám a rendelés nem mindig a megszokott helyen, a Lencsésin van. A buszmenetrendről hozzátette: a 17M járat közvetlen kapcsolatot jelent a lakótelep és a kórház között, ám csak tanítási napokon közlekedik, érdemes lenne legalább egyet máskor is indítani. 

Több padra lenne szükség a Lidl és a lakótelep között, hogy akik gyalog járnak bevásárolni, út közben megpihenhessenek. 

A Lidl környéki közlekedési problémákra is van megoldási javaslata, valamint egyirányúvá tenné a Kastély utcát és a Felső-Körös sor egy részét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában