Felújítás

2022.08.08. 15:05

Megújul az elaggott berényi piaccsarnok

Megkezdődött a mezőberényi piaccsarnok 164 millió forintból megvalósuló felújítása a közelmúltban. A rekonstrukció során a létesítmény új arculatot kap majd.

Papp Gábor

Siklósi István: időszerűvé vált a mezőberényi piaccsarnok felújítása

Fotó: Bencsik Ádám

A mintegy ötven éve elkészült piaccsarnok épületében, épületén átadása óta ez az első komolyabb, igazán jelentősebb felújítás – tudtuk meg Siklósi István polgármestertől. 

– A kormányzat tavaly 164 millió forintot biztosított a munkálatokra, amelynek részeként egyebek mellett a kivitelező cseréli majd a nyílászárókat, a fal szigetelést kap, álmennyezet készül, felújítják a villamos hálózatot, az épület tetejére napelemek kerülnek az áramellátás hatékony és költségtakarékos biztosítása érdekében. Emellett a belső dizájn is megszépül majd, illetve felújítják és bővítik a vizesblokkot – sorolta a részleteket Siklósi István. Mint azt a polgármester kifejtette, a beruházás megvalósítása előreláthatólag öt hónapot vesz majd igénybe, ezt követően adják majd át a nagyközönségnek, azoknak, akik szívesen keresik fel a piacot. 

– Reméljük, hogy a felújítással kedvet is teremtünk ahhoz sokaknak, hogy a korábbinál többet használják a csarnokot, hogy még többen árusítsanak ott – tette hozzá. – Az ötven évvel ezelőtt készült épület magán viseli a szocreál stílus jegyeit, különösen igaz ez a belső részre, a kevésbé esztétikus megjelenés miatt éppen ezért eddig a legtöbben a kültéri árusítást választották. Szeretnénk, ha ez idővel majd másképp lenne, hiszen a dizájn megszépülése egy gyökeresen új környezetet teremt majd. Természetesen az eladói-vásárlói szokások változása nem megy egyik pillanatról a másikra, de bízunk abban, hogy a fejlesztés vonzóvá teszi a lehetőséget, és már csak a kíváncsiság miatt is sokan be fognak térni a korszerűsített épületbe. 

Siklósi István kitért arra, hogy a csarnokban eddig is voltak közösségi rendezvények, elsősorban a nemzetiségi szervezetek tartottak ott nagyobb összejöveteleket, de civilek, például a Mezőberényi Motoros Barátok Köre is szervezett ott programokat. A mostani fejlesztés során az épületbelső új burkolatot kap, megújulnak a nyílászárók, a főbejárati ajtók fotocellásak lesznek, egy álmennyezetet is felszerelnek, ami a jelenlegi „kóválygó” teret barátságosabbá teszi, illetve több apró elem is segíti a miliő szebbé tételét. 

– Fontos célunknak tekintjük, hogy a piac, illetve a megújuló piaccsarnok megfelelő minőségben töltse be azt a központi funkciót, amely megilleti. Emellett lényegesnek tekintjük, hogy a helyi termelők, az árusok és természetesen a vásárlók számára a lehető legjobb körülményeket teremtsük, miközben a létesítmény közösségi térként is funkcionálhat – hangsúlyozta a polgármester a beruházás kapcsán, amelyhez várhatóan az önkormányzatnak nem kell saját forrást biztosítania. 

Rendezvénypavilon is épült a csarnok közelében

A piaccsarnok közvetlen közelében megvalósult egy másik beruházás is a közelmúltban, ott egy rendezvénypavilont építettek, amire még várják a használatbavételi engedélyt. A fejlesztést a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) úgynevezett CLLD projektjének keretében valósították meg. 

– A pavilon lehetőséget teremt olyan szabadtéri rendezvények megtartására, amelyet az időjárás nem fogad a kegyeibe, esetleg éppen szakad az eső a program időpontjában – mondta el kérdésünkre Siklósi István. Emellett táncházak, flashmobok, karácsonyi vásárok, civil szervezetek kisebb rendezvényei, közösségi események számára is ideális helyszínként szolgál majd. 

Az épületnek emellett lesz egy másik lényeges funkciója is. A pavilon egyik területe, egy L-alakú fedett rész kimondottan a kerékpárok fedett elhelyezését szolgálja majd, kiválóan alkalmas lesz a biciklik tárolására. A területet térfigyelő kamerák is figyelik, így a tulajdonosok biztonságban tudhatják kerékpárjaikat, akár ameddig a piacon vásárolnak, akár ha autóbusszal elutaznak, és ott zárják le azokat. A két beruházást együtt adják majd át. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában