Íjászat

2022.08.14. 19:35

Több száz versenyző vesz részt a gyulai világbajnokságon - galériával

Látványos felvonulással, három kontinens, huszonegy ország mintegy háromszáz versenyzőjének résztvételével megkezdődött a Történelmi Íjász Világbajnokság vasárnap este, Gyulán. A jövő szombatig tartó viadal több helyszínen kínál érdekes látnivalót a nézők számára.

Papp Gábor

20220814 Gyula Történelmi Íjász Világbajnokság fotó Für Henrik Békés Megyei Hírlap

A történelmi fürdőváros központjában, illetve a vár előtt már a vasárnap délelőtti órákban is rengeteg íjásszal találkozhattunk, folyamatosan érkeztek az újabb és újabb versenyzők.

Ridi Ferenc Nagyváradról jött el Gyulára, és romániai színekben vesz részt a világbajnokságon.

– Örömmel tértem vissza a városba, hiszen nem első alkalommal járok itt. Gyula mindig nívós és sikeres versenyeket rendez – fogalmazott a sportember, aki elárulta, várhatóan mind a három meghirdetett versenyszámban megméreti majd magát a világversenyen. 

Ridi Ferenc egyébként 2008 körül kezdett el íjászattal foglalkozni Nagyváradon, és kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan űzi ezt a sportot. Kiemelte, amikor tanulni akart, mindig Gyulára jött. Mint megtudtuk, a romániai csapatot mellette kisjenői, enyedi és aradi íjászok alkotják, várhatóan öt-hét fős delegációjuk lesz jelen a VB-n.

 

Lovász Tamás, az egyik főszervező, a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület elnöke elmondta, a lista szerint 304-en regisztráltak a világbajnokságra. Az indulók normál klasszikus, távcéllövő és távlövő versenyszámokban mérethetik meg magukat. A VB vasárnap este látványos felvonulással kezdődött, majd megtartották a hivatalos megnyitót. A versenyek hétfőn reggel startolnak el. 

 Lovász Tamás elmondta, a világversenyen a nevének megfelelően csak történelmi jellegű íjakkal lehetett, összesen négy kategóriában nevezni. Megerősítette, már harmadik alkalommal rendeznek VB-t Gyulán. Mint megtudtuk, vasárnap a nulladik napon egy olimpiai csigás íjász párbajt, illetve bástyalövő versenyt is rendeztek.

Alt Norbert alpolgármester a megnyitón elmondott beszédében kiemelte, a világbajnokságnak fontos üzenete van.

– Hagyományaink, kultúránk, történelmi örökségünk ápolása nem egy idejétmúlt, maradi álláspont, hanem további fennmaradásunk egyetlen esélye és záloga. A VB által képviselt szellemiség biztos stabil alapokat nyújt a zavaros időkben mindehhez – hangsúlyozta.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, az íjászat fontos szerepet töltött be őseink életében, mind a megélhetésüket, mind a harcmodorukat meghatározta. Kitért arra, hogy az íjászat később sportággá alakult, a 19. és a 20. századik fordulóján olimpiai versenyszám volt, majd egy nagyobb szünet után vált ismét azzá.

– A hagyomány és tisztelet együtt jelenik meg benne. Nagy megtiszteltetés, hogy Gyula adhat otthon a világbajnokságnak – hangsúlyozta.

 

Nagy jelentőséggel bír a verseny

Vánky Sebastián, a Magyar Íjász Szövetség, egyben a nemzetközi szövetség elnöke elmondta, miután előfordult, hogy a járványhelyzet miatt nem lehetett a világbajnokságot megrendezni, így öröm, hogy a pandémia után vagy között újra életre hívhatták a megmérettetést.

– Mindez különösen nagy jelentőséget ad a VB-nek – tette hozzá. Kifejtette, a szervezőknek nincs könnyű dolguk, hiszen öt különböző pályát kellett megépíteniük, hármat a hagyományos, egyet-egyet a távcéllövő és távlövő versenyekhez, így tulajdonképpen három VB zajlik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában