Gyász

2022.08.16. 15:43

Elhunyt dr. Gyetvai György

Életének 82. évében hosszas betegség után elhunyt dr. Gyetvai György, aki 25 évet dolgozott a szegedi JGYTF Testnevelés Tanszék vezetőjeként.

beol.hu

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Nagykátán született, majd tanított az orosházi Táncsics gimnáziumban, a békéscsabai Rózsa gimnáziumban, innen került fel Budapestre. 1982. július 1-jén állt munkába Szegeden, és 25 éven keresztül, 2007. július 1-jéig dolgozott a testnevelés tanszéken. Pályázat útján került Szegedre: a katonai főiskolán dolgozott, amikor a felesége szólt, hogy adja be a papírjait, mert így közelebb kerülhet a fővárosból a felesége szülőföldjéhez, a Békés megyei Pusztaföldvárhoz. Nem bánta meg a döntést, hiszen gyönyörű időszakot töltött el, szerette a munkáját. Sok-sok neves tanítványa volt, de akire igazán büszke, az a két szegedi súlylökő, Ladányi Zsigmond és Rajniczer Lajos, akik nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is remek eredményeket ért el. De szintén tanítványa volt az olimpikon diszkoszvető Faragó János is.

Nyugdíjazása után visszaköltözött Budapestre, eltávolodott Szegedtől, de imádta a várost, a munkáját.

 

,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában