Labdarúgás / NB II.

2022.08.16. 19:54

A listavezető MTK érkezik szerdán este Békéscsabára

Bár még nagyon a bajnokság elején tartunk, elmondható, hogy kifejezetten jól áll a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapata, amely három kör után 6 ponttal a hatodik, legutóbb a volt NB I-es Gyirmót-Győr otthonában tudott diadalmaskodni. Szerdán egy újabb bajnokesélyes, az MTK Budapest vár a csabai legénységre, a találkozó 19 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

Gajdács Pál

Archív fotó

Fotó: Für Henrik

Már a pécsi nyitányon sem állt messze Brlázs Gábor együttese a pontszerzéstől, de az első hazai találkozón a Kazincbarcikával szemben már élt a felkínálkozó lehetőséggel a lila-fehér mezes együttes. Egy–egy után az újonc borsodiak tíz emberre fogyatkoztak és a létszám-, és lélektani előnyt gólokra tudta váltani a láthatóan nagyon bizonyítani akaró csabai alakulat. Az előző idényt még az élvonalban töltő Gyirmót-Győr otthonában nem lehetett elvárás vasárnap a három pont begyűjtése, sokáig nem is úgy alakult a mérkőzés, hogy csabai ünneplés lesz a vége, aztán a szívós, és eredményes védekezés után a hosszabbításban már a Barcika ellen is roppant hasznos nyíregyházi kölcsönjátékos, Yasin Hamed bevette a hazaiak kapuját.

Ha Gyirmóton nem volt kifejezett elvárás a győzelem, akkor a bajnokságot három forduló után 7 egységgel vezető MTK Budapest ellen még kevésbé lehet az, de talán így lehet még érdekesebb a szerda esti békéscsabai találkozó. Azt szokták mondani, hogy ilyenkor lehet mindenféle nyomás nélkül futballozni.

A fővárosiak mérlege majdnem makulátlan: 2–1-es siker a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 5–2-es diadal a Dorogi FC-vel szemben. Az a „majdnem” a Szentlőrinc elleni pontvesztés volt, az NB II legkisebb költségvetésű együttese 3–3-as döntetlent harcolt ki a Bognár György irányította kék-fehérek ellen. Együttesükben a legjobb formában kétségkívül a Hajduk Split légiósaként 2017-ben 18 találattal horvát gólkirályi címet szerző Futács Márkó futballozik, aki az eddigi három mérkőzésen öt gólig jutott. A bajnoki nyitányon a Szeged-Csanád GA csapata ellen kétszer, múlt vasárnap a Doroggal szemben háromszor is a kapuba talált. Érdekesség, hogy csapata mindhárom eddigi bajnokin hátrányból volt kénytelen felállni. 

Futácson kívül több ismert, NB I-et is megjárt labdarúgó is az MTK tagja, elég, ha a 2016-os Európa-bajnokságot megjárt Németh Krisztián és Stieber Zoltán, vagy a remek képességekkel megáldott Bognár István nevét említjük. A csapatból ismerős lehet még a békéscsabai nevelésű, a liláknál két szezont lehúzó fiatal Mezei Szabolcs neve is.

A két csapat legutóbb a 2019–2020-as NB II-es pontvadászatban találkozott egymással. A 2019. augusztus 25-i békéscsabai mérkőzésen 3–3-as, a 2020. február 16-án a Hungária körúton lejátszott találkozón 1–1-es döntetlen született. Ilyen eredménnyel most is elégedett lenne csapat és szurkoló is Békéscsabán.

A mérkőzés játékvezetője Rúsz Márton lesz, akinek munkáját asszisztensként Punyi Gyula és Márkus Péter segíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában