Segélyszolgálat

2022.08.19. 06:46

Az autósokat és a kerékpárosokat sem hagyják magukra a sárga angyalok Békésben

A szervizkocsik márkája sokat változott a hosszú évtizedek során a Trabanttól, Fiattól az Opelig és a Renault-ig. A sárga angyal elnevezés azonban állandó maradt a szín miatt (is) az autóklubos segélyszolgálatnál, ugyanúgy, mint a 188-as hívószám. Most Dacia Dokkerrel siet a bajba jutott autósok segítségére az autóklub csabai telepéről heti váltásban Hugyecz György és Kisréti István. Ami újdonság, a sárga angyalok a nemzetközi igényeknek megfelelően már nemcsak autókhoz szállnak ki, hanem kerékpárosokhoz is.

Nyemcsok László

Kisréti István (balra) és Hugyecz György gyakran siet az autósok segítségére

Fotó: Für Henrik

Hugyecz György már 30 esztendeje „sárga angyal”, ahogy mondta, lehet, hogy öregszik, de a szlogen állandó maradt: „Senkit nem hagyunk az út szélén!

Amilyen hibát csak lehet, orvosolunk azonnal a helyszínen, hogy folytathassa útját az autós

 – hangsúlyozta Hugyecz György. – 

Előfordult ugyanakkor már olyan, hogy valakinek mind a négy gumiját kiszúrták, ezt gyors segítségben nem tudjuk megoldani. Ha kell, autómentőt hívünk, vagyis gondoskodunk a jármű elszállításáról, hogy a lehető leghamarabb megkezdhessék a jármű javítását az arra legmegfelelőbb szakműhelyben.

A sárga angyalok a motordiagnosztikához szükséges hibakód-kiolvasóval is rendelkeznek. Vagyis, ha kigyullad egy lámpa a műszerfalon, megállapítják, elmehet-e a következő műhelyig az autós, vagy ez akár motorkárosodással járhat.

Különleges esetek mindig adódnak. Hugyecz György egy ilyenbe futott bele egy nagyáruház parkolójában Békéscsabán.

Egy Fiat gépkocsit nem tudott kinyitni egy hölgy. Amikor odaértem, megkérdeztem, nincs-e véletlenül pótkulcsa a kocsiban hagyott táskájában. Azt mondta, az autóban levő táska nem is az övé, az a vállán van. Vagyis kiderült, egy hasonló járgányt akart kinyitni, nem csoda, hogy sikertelenül

 – mesélte a szakember.

Előfordult olyan is, hogy egy férfi nem akart akkumulátorra beruházni, ezért napi rendszerességgel hívta a sárga angyalt, hogy bebikázza az autót. Az ehhez hasonló visszaélések miatt a tagok számára is korlátozták az ingyenes hívások számát. Kiderült, legtöbbször a kulcsot hagyjuk az autóban, a szerelők légpárnás ajtónyitó pumpálásával rést nyitnak az ajtón, majd speciálisan kialakított dróttal, fémmel emelik ki a kulcsot, illetve bekapcsolják a távirányítót.

Hugyecz György kezdetben másodállásban, a turisztikai idény hétvégéin kapcsolódott be a segélyszolgálatba. Aztán ott ragadt.

– Jó érzés segíteni másokon, másrészt folyamatos kihívást is jelentenek a bejelentett problémák. Sokszor nem is azért nem indul az autó, amire a telefonáló gondolt – ecsetelte. – Egyre modernebb gépkocsikkal van dolgunk, éppen ezért folyamatosan járunk képzésekre, tanfolyamokra. Emellett pedig a gyakorlatban egy-egy esetből tanulunk, és ezt hasznosíthatjuk a későbbiekben.

Kisréti István békéscsabai szerelő (képünkön) elmondta, akik bizonyos fajta autóklubos kártya tulajdonosai, azok számára érhető el ez a szolgáltatás
Fotós: Für Henrik

Kerékpárosoknak is segítenek

Ami újdonság, a sárga angyalok a nemzetközi igényeknek megfelelően már nemcsak autókhoz szállnak ki, hanem kerékpárosokhoz is. Akik bizonyos fajta autóklubos kártyákkal rendelkeznek, azok számára érhető el ez a szolgáltatás. Hugyecz György elmondta, a hagyományos kerékpárral rendelkezőknek  többek között defektnél és a főegységek csavarjainak utánhúzásában nyújtanak segítséget. Nem egyszer cseréltek defektes kereket vagy szereltek vissza leesett ülést a járgányra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában