Kézilabda – NB I.

2022.09.24. 20:22

Fájó csabai vereség drámai hajrában - galériával, videóval

Hiába vezetett a mérkőzés nagy részében, végül pont nélkül maradt a Békéscsabai Előre NKSE a székesfehérvári Alba FKC elleni bajnoki mérkőzésen.

Papp Bálint

Fotó: Kiss Zoltán

Egy nap híján két hét elteltével játszott ismét bajnoki mérkőzést a Békéscsaba élvonalbeli női kézilabdacsapata – a lila-fehérek szombat este az egyik közvetlen riválisnak számító székesfehérvári Alba FKC-t fogadták a harmadik fordulóban. 

A Dunaújvárossal és a Váccal vívott első két mérkőzéssel ellentétben ezúttal sokkal koncentráltabban és hatékonyabban kezdett az Előre támadásban, miközben egyáltalán nem volt olyan egyszerű Gyimesi Kittiék helyzete a kellemetlenül és agresszíven védekező vendégekkel szemben. Szerencsére a hazai hátsó fal is szilárd volt, mögötte pedig a nyáron igazolt horvát Marina Razum eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a csabai kapuban. Végig egy-két góllal az ENKSE vezetett, majd a csapatkapitány Giricz Laura és Termány Rita találataival már négy volt a hazai előny a lassan csordogáló találkozón. A kapust cserélő – a klasszis horvát válogatott Tea Pijevic bravúrokkal szállt be – vendégek azonban a szünet előtt fel tudtak zárkózni.

A mérkőzés szünetében a lila-fehér klub, a szurkolók és Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatának képviselői, további Herzceg Tamás országgyűlési képviselő ünnepélyesen köszöntötték az 1982-es bajnoki ezüstérmes és az 1992-ben NB I.-es bronzérmes garnitúrák tagjait a városi sportcsarnok küzdőterén. 

Negyven éve a Békéscsabai Előre Spartacus a legendás Szabó Károly vezetésével, 15 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, 519–455-ös gólkülönbséggel, 31 pontot szerezve lett bajnoki második a korszak nemzetközi szinten is meghatározó együttese, a Vasas mögött és a Bakony Vegyész előtt. 

Tíz évvel később az Előre a játékosként 102-szeres válogatott, olimpiai negyedik, világbajnoki bronzérmes Csulik Pálné Bozó Éva (aki az 1982-es együttesben is játszott) irányításával zárt harmadikként az élvonalban 32 ponttal, 10 vereség mellett 15 győzelmet és 2 döntetlent elérve az idényben. A mai napig ezek az ENKSE-történelem legjobb bajnoki helyezései. 

A második játékrészben mintha mindkét együttes idegesebb lett volna, a feszültebb hangulatban és a fokozottabb iramban többet rontottak a játékosok, érződött, hogy a csabaiaknak és a fehérváriaknak is rendkívül lényeges a két bajnoki pont megszerzése. Razum tartotta a jó formáját, védéseivel stabilitást adott csapatának, a szerb válogatott jobbátlövő, Marija Lanisztanin pedig biztos kézzel lőtt, így a Csaba az utolsó tíz percre fordulva is őrizte egy-két gólos előnyt. Az FKC-t azonban nem lehetett lerázni, három gyors találattal meg tudta fordítani az állást. Az idegtépő és fordulatos hajrában tovább fokozódtak az izgalmak, az 55. percben Gyimesi bravúros góljával ismét a Békéscsaba vezetett, 22–21 volt az állás, ám három perccel a vége előtt már a Fehérvár lépett el 22–23-ra. Az utolsó percbe 24–23-as vendégvezetésnél léptünk be, majd emberelőnybe került az Előre, ám Pijevic védett, így az utolsó másodpercekben még betaláló Alba végül mindkét pontot elvitte a Viharsarokból.  

Nagy kár érte, mert a játék összképe alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna a rendkívül tanulságos találkozón…    

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE - ALBA FEHÉRVÁR KC 23-25 (13–12) 

BÉKÉSCSABA: RAZUM – Horváth G., LANISZTANIN 7 (4), Gyimesi 3, Mayer Sz. 1, BUCSI 4, Kukely K. 1. Csere: Szabó D. (kapus), Giricz L. 2, Andróczki 1, Termány 3, Vámosi 1. Edző: Papp Bálint 

FEHÉRVÁR: Tóth Nikolett – ZRNIC 4, Afentaler, VARGA E. 5, SZTOSICS 6 (3), Boldizsár 1, TAKÓ 5. Csere: PIJEVIC (kapus), Szmbatian 1, Kocsis B., Utasi 3. Edző: Józsa Krisztián 

Békéscsaba, 700 néző. V: Fekete T., Tóth D. Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 5–3. 13. p.: 8–6. 23. p.: 12–8. 33. p.: 13–13. 43. p.: 17–15. 47. p.: 18–17. 50. p.: 20–18. 55. p.: 22–21. 57. p.: 22–23. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3 

MESTERMÉRLEG 

Papp Bálint: – Rendkívül szoros mérkőzés volt. A szívét-lelkét kitette a csapat, a kritikus pillanatokban azonban hibáztunk, ami egy ilyen kiélezett küzdelemben megbosszulta magát. A végén eldönthettük volna a két pont sorsát, de nem sikerült ellépni hárommal, a Fehérvár pedig ebből erőt merített és fordított. A hajrában nem hoztunk jó döntéseket és a vendégek jobb kapusteljesítménye is döntőnek bizonyult. 

Józsa Krisztián: – Pontosan ilyen csatára készültünk, nagyon jó meccs volt, amelyen végig futottunk az eredmény után. A szoros végjátékban mi voltunk kicsit higgadtabbak, kulcsszituációkban sikerült gólt lőnünk. Több jó teljesítmény is volt a csapatunkban, ennek is örülök.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában