Wienerberger

2022.11.25. 19:55

Építőanyagokkal teli szaktantermet avattak Csabán, a Vízműben - videóval

A Békéscsabán is jelen lévő építőanyag-gyártó cég, a Wienerberger 20 millió forintos adományából alakítottak ki a Vízmű középiskolában, a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban egy szaktantermet, amelyet pénteken adtak át ünnepélyes keretek között. A helyiségben megjelennek a cég termékei – többek között cserepek és téglák –, illetve az is megfigyelhető, sőt kézzel fogható, hogy azokat miként kell beépíteni és felhasználni.

Licska Balázs, [email protected]

Schnider György, Uhljár Erik, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) kancellárja, Tarsoly József, valamint Semjén Zsolt adta át a Vízmű középiskolában kialakított szaktantermet

Fotó: Bencsik Ádám

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, a magyar gazdaság exportorientált, ezért kedvező feltételeket szükséges kínálni a külföldi befektetőknek, példaként említette, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb adók várnak a cégekre. Úgy fogalmazott: ha munkahely van, akkor minden van; és a válságból úgy lehet kitörni, úgy lehet a kanyarban előzni, ha a munkahelyeket megőrzik, ha a gazdaság nő és ezzel újabb munkahelyeket teremtenek. Hangsúlyozta: olyan befektetőkre van szükség, akik a dolgozókban nem tárgyakat, hanem embereket látnak, ilyennek nevezte a Wienerbergert is, amely együttműködik a várossal.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő azt mondta, hogy 2010 óta munkaalapú társadalmat építenek, és ezt a szemléletet alapozza meg a szaktanterem is. A Vízmű piacképes tudást biztosít a diákoknak, a középiskolában végzők 65-70 százaléka továbbtanul a felsőoktatásban, a többieket pedig, akik elhelyezkednek a munkaerőpiacon, megbecsülik. Kiemelte: büszkeség, hogy a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő Wienerberger meghatározó szerepet tölt be a város gazdaságában, és úgy véli, hogy hogy a cég jóvoltából kialakított szaktanterem is Békéscsaba büszkesége.

Jó gondolat, jó megvalósítás, jó együttműködés – sorolta Szarvas Péter polgármester. Aláhúzta: a Wienerberger nemcsak az építőanyagok gyártásával és értékesítésével foglalkozik, hanem egy patinás épületben egy modern szaktantermet is kialakított a jelen és a jövő tanulóinak. A cég 220 embert foglalkoztat Békéscsabán, fontos szerepet tölt be Békéscsaba gazdasági életében, és miközben innovatív megoldásokat alkalmaz, folyamatosan fejleszt is. Hangsúlyozta, hogy aki az oktatásba, az egyúttal a jövőbe fektet be. Szerinte a szaktanterem kialakítása a hagyományok ápolását is jelenti, hiszen a városban több mint száz éve van jelen a tégla- és a cserépgyártás.

Szarvas Péter: jó gondolat, jó megvalósítás, jó együttműködés
Fotós: Bencsik Ádám

Schnider György, a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium igazgatója megköszönte a cégnek, hogy a minőségi szakképzés mellé állt, és kiemelte, találkoztak a vállalat és az intézmény elképzelései. Hozzátette: a középiskolában olyan képzést nyújtanak, amely magabiztos tudást ad azoknak a diákoknak, akik továbbtanulnak, valamint azoknak is, akik elhelyezkednek. A vállalattal való együttműködésről 2020-ban kezdtek tárgyalni, idén nyáron írták alá az erről szóló megállapodást, amely egy 21. századi szaktanterem kialakítását is magában foglalta. A munkálatok nyáron indultak és nemrég értek véget. A modern helyiségben rendelkezésre állnak a szemléltetéshez szükséges építőanyagok és szerkezetek; csúcstechnológiát hordozó termékeket ismerhetnek meg a magasépítő szakos tanulók.

Figyelni kell a jövőre, a fiatalokra

Tarsoly József, a Wienerberger Téglaipari Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy idén jól teljesít az építőipar, 25 ezer új lakást adhatnak át, de tudnának több építőanyagot gyártani és több házat is építeni, amennyiben lenne elegendő, több szakember. Ezért tartották fontosnak, hogy egy szaktantermet hozzanak létre, ahol olyan szakembereket képeznek, akik az anyagokból házakat, otthonokat alakítanak ki. 

Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója főleg az emberi értékeket hangsúlyozta beszédében
Fotós: Bencsik Ádám

Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója főleg az emberi értékeket hangsúlyozta beszédében, hogy fontos a fiatalok nevelése, oktatása, és hogy figyelni kell a jövőre, a következő generációkra. Mint fogalmazott, a világban sok minden és folyamatosan változik, és a felmerülő problémákat csak közösen lehet megoldani. Kiemelte, hogy a cég olyan építőanyagokat gyárt, amelyek száz évre szólnak és száz százalékban újrahasznosulnak.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában