Turizmus

2022.12.09. 19:58

A lovagrendek felvonulásával kezdődött a gyulai mézfesztivál – galériával, videóval

A hivatalos megnyitóval és a lovagrendek hagyományos felvonulásával megkezdődött a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács-fesztivál pénteken.

Papp Gábor

Fotók: Bencsik Ádám

A kétnapos programsorozat megnyitóját délután a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében tartották. Köszöntőjében dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere elmondta, Gyula turisztikai értékei alapvetően három téma, az egészség, a kultúra és a gasztronómia köré csoportosíthatók. Hozzátette, a fesztivál különlegességét talán éppen az adja, hogy mindhárom területet érinti. 

Az érdeklődők megismerhetik a mézet mint a természet orvosságát, a méhészet évszázados kultúráját és a mézzel, mézből készült ételek széles választékát is. 

 Megkezdődött a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács-fesztivál.

– Termelők kínálnak egészséges, magas minőségű termékeket, ráadásul a mézes tematika különösen jól illik az advent hangulatához – emelte ki.

Emlékeztetett arra, hogy Gyula nyitva marad, a város nem zárja be a fürdőt, és nyitva tartja a legfontosabb kiállítóhelyeket, a várat, a kastélyt és az Erkel Emlékházat, a szálláshelyek pedig a fűtési szezonban is fogadnak vendégeket. Szólt arról, hogy a fesztivál időszakára az előzetes foglalási adatok alapján nagyjából 80 százalékban teltek meg a város szállodái­.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában