Legendás játékosok

2023.01.28. 07:33

Ásós Géza megszervezi a régi idők fociját Békésen

Február 11-én, szombaton 11 órától különleges focitornát szervez Ásós Géza, az ország első cigány vendéglője; a békési Kira étterem vezetője a helyi sportcsarnokban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központtal együttműködésben.

P. G.

Ásós Géza

Fotó: Für Henrik-archív

– A koronavírus-járvány előtti időszakban mindig rendeztünk egy-egy zenés, tavaszváró programot, idén viszont a sportra helyezzük majd a hangsúlyt egy családi nap keretében – tette hozzá. Ásós Géza elmondta, a ’90-es évek gyerek- és fiatalkorának egyik legfontosabb időszaka volt, amikor a Honvédban és a Ferencvárosban is egészen kiváló játékosok léptek pályára. Ekkorra datálható a Fradi máig emlékezetes BL-menetelése is.

– Nagyon sokan jártak még meccsekre, és egy-egy tévében közvetített mérkőzést százezrek, milliók szurkoltak végig. Nekünk, akik most tapossuk a 40-es éveinket különösen sokat jelent ez az időszak – emelte ki.

Február 11-én a két fővárosi csapat, illetve Lipcsei Zoltán, Köröstarcsa polgármesterének együttműködésével a Békés vármegyei polgármester-válogatott méreti majd meg magát Békésen.

Ásós Géza elmondta, nagyon fontos tartja, hogy a rendezvény a közösségépítést is jól szolgálja majd. A Honvédban várhatóan olyan nevek léphetnek pályára, mint Kovács Kálmán, Pisont István, Plókai Attila, Hamar István, Bárányos Zsolt vagy a csapatban szintén megfordult békéscsabai kötődésű Mracskó Mihály és Árgyelán János. Előreláthatólag eljön Békésre a világválogatott Détári Lajos „Döme” is.

A Fradi érkezését Bánki József koordinálja, a zöld-fehérek bővebb keretében olyan nevek találhatók, mint Szűcs Mihály, Telek András, Dejan Milovanovics, Keller József, Deszatnik Péter, Dragóner Attila, Zoran Kuntic, Csizmadia Csaba, Lisztes Krisztián, Páling Zsolt, Szkukalek Igor, Szeiler József, Szenes Sándor, Rab Tibor, Pogány László, Kincses Sándor, Dzurják József, Takács László, Mucha József, Bánki József, Horváth Péter, Topor Antal, Jagodics Zoltán, Fischer Pál, Kriston Attila, Márkus Tibor, Balog Zoltán, Bojan Lazics, Józsi György, Palásthy Norbert, Völgyi Dániel, Dukon Béla, Igor Nicsenko. Közülük vélhetően többen is pályára lépnek majd a tornán.

A félidőben hetes-rúgó versenyt rendeznek, amelyen az idő szűke miatt az első tizenöt-húsz nevező vehet részt. A szünetekben cigány zene szól majd. Ásós Géza kiemelte, nagyon kötődik a sporthoz, ő is focizott, ifjúsági csapatban NB3-as szintig jutott. 

– Pisont István pedig a mai napig a példaképemnek számít, mind játékosként, mind emberként kimagaslónak tartom, amit letett az asztalra. Bízom benne, hogy valóban itt lesz Békésen – tette hozzá.

A belépő áráért egyébként mindenki egy adag töltött káposztát is kap, amit természetesen Ásós Géza készít el. 

Az Ásós Gézával korábban készült podcast-beszélgetésünket ITT hallgathatja meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában