Újabb fejlemény

2022.06.24. 14:48

Őrizetben a várandós nőt megtámadó katona - videofelvétel a támadóról

Letartóztatták a katonát, aki megpróbált megerőszakolni egy állapotos nőt Miskolcon

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy tartalékos katona néhány napja megpróbált megerőszakolni egy állapotos nőt Miskolcon a Kálváriadombon. Röviddel azután, hogy a honvédség megszüntette a jogviszonyát, a hatóságok elrendelték annak a letartóztatását is. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írja, hogy a bíróság mindenben egyetértett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatásra irányuló indítványával. A sajtóközlemény szerint a „gátlástalan módon elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.” A 35 éves, önkéntes területvédelmi tartalékos katona tagadta a történteket, és fellebbezett a letartóztatás ellen. 

Az esettel kapcsolatban a boon.hu-nak nyilatkozott a nő férje, aki szerint lépésekre lenne szükség a hasonló esetek megelőzése, a közbiztonság javítása érdekében. Beszélt arról is, hogy az elkövető vélhetően előre megtervezte a támadást, felmérte a terepet, a gazos, fás területen a kitaposott ösvényeket és úgy tudja váltóruha is volt nála. A támadást szintén megfontoltan, érezhetően nem hirtelen ötlettől vezérelve hajtotta végre, és kihasználta a vélhetően a kiképzése alatt tanultakat is.

Címkék#erőszak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában