Pisztollyal ment mulatni

2022.07.06. 08:44

Lövöldözés egy borsodi lagziban: a sértett fejére célzottan két lövést adott le

A vádlott rászólt a lagziban zenét szolgáltató férfira, hogy halkítsa le a zenét, majd kezébe vette a légpisztolyt és azzal a sértett fejére célzottan két lövést adott le.

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2021. február hónap végén egy borsodi kistelepülésen lévő családi háznál megrendezett lagziban a násznép tagjaként, mint meghívott vendég vett részt. Éjfél körüli időben erősen ittas állapotba került, és a ház konyhaasztalánál ült úgy, hogy a mellette lévő széken volt letéve a tulajdonában lévő és általa a lagziba magával vitt légfegyver-lövedékkel töltött légpisztoly. Amikor a zenét szolgáltató férfi bement a konyhába azért, hogy a szekrényen lévő házimozi rendszerhez csatlakoztatott telefonon más zenét válasszon, a vádlott rászólt, hogy halkítsa le a zenét, majd kezébe vette a légpisztolyt és azzal ülő helyzetből a sértett fejére célzottan két lövést adott le.

Az egyik lövedék a sértett bal szemöldöke felett a homlokát találta el, míg a másik a bal füle mögött okozott sérülést. A férfi rögtön a vádlott felé fordult, így szembe kerültek egymással, erre viszont a vádlott további három lövést adott le a sértett irányába célozva, amelyek következtében a lövedékek a férfi jobb könyökébe, mellkasfalába és hasfalába fúródtak.

A sértett kimenekült a házból az udvarra, majd visszament és cselekményéért kérdőre vonta a vádlottat, aki viszont azzal fenyegette meg, hogy úgy megveri, hogy vért fog köpni.

A légpisztoly lövések a sértettnek 8 napon belül gyógyuló felszínes lőtt sérüléseket okoztak, azonban a 8 napon túl gyógyuló sérülés elmaradása csak a véletlennek köszönhető.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a légfegyver elkobzásával - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában