Érettségi találkozó

2022.07.07. 07:00

Hatvan év után jártak ismét az alma materben

Példamutató összetartással minden ötödik évben találkoznak az egykori osztálytársak.

ÉM

Az Észak-Magyarország felhívására jelentkezett a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 1962-ben végzett IV. A osztálya, melynek tagjai május 26-án tartották 60 éves érettségi találkozójukat. Mint szerkesztőségünkkel megosztották, a 38 fős együtt érettségizett osztályból 18-an sajnos már elhunytak, további egy társukról nincsenek ismereteik.

Lerótták kegyeletüket

Az élő diáktársak közül egy fő betegség, egy pedig családi haláleset miatt nem lehetett jelen a kerek évfordulón, a többiek mindannyian, összesen 17-en részt vettek a találkozón.

„Ez az iskolájára büszke, a gimnáziumi évekre szeretettel emlékező, példamutatóan összetartó osztály eddig minden 5. éves találkozóját megtartotta! Vass Iván igazgatóhelyettes úr szíves segítségével – a már kialakult hagyomány szerint – bejuthattunk egykori, 4 éven át változatlan osztálytermünkbe, és megtekinthettük a gimnázium archívumát. Mint minden alkalommal, ezúttal is felkerestük szeretett volt osztályfőnökünk, Prókay László tanár úr sírját, szeretettel, kegyelettel emlékezve tisztelt tanárainkra, elhunyt társainkra is. A találkozó a feleségekkel együtt, hangulatos, családias légkörben, közös ebéddel, az esti órákig tartó baráti, emlékező együttléttel zárult” – tudatta lapunkkal az osztály nevében Halmai István.

A borítóképen: A csoportkép készítésekor még nem volt teljes a találkozó létszáma, így nem szerepel rajta mindenki. Fotó: Olvasónktól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában