Vádemelés

2022.09.27. 10:00

Begyógyszerezve okozott halálos balesetet Miskolcon

Az elütött férfit segítségnyújtás nélkül magára hagyták az út szélén.

ÉM

Forrás: police.hu

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 28 éves férfi ellen halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, illetőleg vétsége miatt.

Fékezés nélkül 

A vádirat szerint 2021. szeptember hónap második felében, a délelőtti órákban a 27 éves vádlott az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Miskolc külterületén. A gépjárműben mellette foglalt helyet 28 éves vádlott-társa. 

A sofőr a vezetés megkezdése előtt alprazolam tartalmú álmosító, izomlazító hatású, erős nyugtatót vett be, a terápiás tartomány felső határát súroló mennyiségben. Közlekedése során bódultsága miatt a járművel az úttest középvonalában haladt, a 30 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére az óránkénti 50-55 kilométeres haladási sebességét nem csökkentette, és a vele szemben lévő sávban az úttest középvonalánál megálló férfit, aki egy másik férfivel beszélgetett, fékezés nélkül elütötte. Az elütött ember a motorháztetőre zuhant, majd lecsúszott és az úttest melletti füves területre esett.

A baleset következtében súlyos csonttöréses sérüléseket szenvedett el, agyvérzés és légmell alakult ki, majd a sérülésekhez társuló tüdőgyulladás miatt kórházi kezelése során elhunyt. A baleseti sérülések és a sértett halála között közvetett oksági összefüggés áll fenn.

Visszafutott megnézni 

A baleset bekövetkezése után a gépjárművet vezető vádlott azonnal nem állt meg, még megtett 150 métert, leállította az autót, azután visszafutott a helyszínre, megnézte a sértettet, de részére nem nyújtott segítséget, hanem visszament az autóhoz és elhajtott, míg vádlott-társa, amikor megálltak, kiszállt a személygépkocsiból és gyalogosan a lakására távozott, így segítségnyújtási kötelezettségének ő sem tett eleget.

Az ügyészség a balesetet okozó büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést, közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, míg a szintén büntetett előéletű másik vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában