Kellemetlen társbérlet

2022.09.28. 07:00

Galambürülékes lakás – eddig nem történt érdemi előrelépés, hihetetlen!

A panaszosok szerint továbbra sem tudni, hogy mikorra oldódhat meg a diósgyőri társasház több éves problémája.

UA

Galambok által okozta bűzre, ürülékre és mocsokra panaszkodnak a Kurucz utcai társasház lakói, akik szerint évek óta nem történik semmi előrelépés az ügyben

Fotó: Ádám János

Galambok által okozta bűzre, ürülékre és mocsokra panaszkodnak egy Kuruc utcai társasház lakói, akik szerint évek óta nem történik semmi előrelépés az ügyben. Szerintük fertőzésveszély is fennáll a lépcsőházban.

„Ez már több éves probléma, legelőször 2020-ban figyeltünk fel arra, hogy nagyon sok galamb repül be az alattunk lévő lakás lodzsájába és kellemetlen szag terjeng a levegőben” – nyilatkozta korábban a Borsod Online-nak Pitkó-Himics Zsanett panaszos, aki azt is elmondta, később vették csak azt észre, hogy az alattuk található lakás ablaka egy résnyire nyitva van, ahol ki-be járnak a galambok. Az érintett lakás tulajdonosát is szerettük volna elérni, de nem reagált a megkeresésünkre – írtuk korábban.

A cikkünk megjelenése után voltak kint a szóban forgó ingatlannál az illetékes hatóság szakemberei – tudta meg portálunk Pitkó-Himics Zsanett panaszostól. 

„A Népegészségügyi Főosztálytól voltak itt, akik próbálták a helyszínen elérni a tulajdonost, azonban ahogy korábban, így most sem érték utol” – mondta a panaszos. Hozzátette: a hatóság szakemberei is meggyőződtek a probléma valódiságáról és jegyzőkönyvet készítettek a helyszínen tapasztaltakról. „Közben megkérdeztem őket arról, hogy mi a menete egy ilyen probléma megoldásának. Azt felelték, hogy először megpróbálják felkeresni a tulajdonost” – részletezte Pitkó-Himics Zsanett.

Pitkó-Himics Zsanett 
Fotós: Ádám János

Érdemi lépés még nem történt

A panaszos azt is elmondta nekünk, hogy a szakemberek nagyjából harminc nap elteltével újra felkeresték az ingatlant, mert állításuk szerint a tulajdonos nem vette át a levelüket.

„Akkor megmutattam nekik, hogy a postaládája tele van, de a számláit fizeti, ezt a közösképviselő erősítette meg az én kérdésemre” – hangsúlyozta Pitkó-Himics Zsanett. Elmondta még: „Olyan információm van, hogy az ügyet át fogják adni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes osztályának, akik rendelkeznek olyan joggal, hogy az ingatlant kiüríthetik és kitakaríthatják, annak a költségét is a lakásra terhelhetik. Az állapotok sajnos ugyanolyanok, továbbra sem tudok szellőztetni. Főleg most – esős idő van, ami feláztatja az ürüléket és egyre jobban félünk, hogy valami bajunk lesz – részletezte portálunknak a panaszos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában