Életveszély

2022.10.04. 09:52

Egy vétlen idős ember veséjét verte le egy téglával

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

ÉM

A vádirat szerint a fiatal férfi 2021. április elején, az esti órákban Megyaszón egy családi házban italozott. A mulatozás közepette az egyik férfi vendég a társaság több tagjával vitába keveredett, majd hazament az édesanyja lakására. A vádlott másnap délelőtt megjelent a vitatkozó lakásán azzal a szándékkal, hogy számon kérje a férfit. Az utcán hangoskodott és verekedni hívta. 

Az udvaron vendégként tartózkodott egy idősebb ember, aki a kiabálás és a trágár szóhasználat miatt távozásra szólította fel a vádlottat. Ő erre az építkezési célból ott tárolt téglarakásról felvett egy egész téglát és a tőle 2 méterre álló idős férfihez hozzávágta. A sértett azonnal összeesett, családtagjai mentőt hívtak. 

Az idős ember a bántalmazás következtében a bal vese roncsolódását, bevérzését szenvedte el, amely olyan súlyos fokú sérülés volt, hogy közvetett életveszélyes állapotba került és a veséjét műtéti úton el kellett távolítani, ez maradandó fogyatékosságot eredményezett.

Börtönt javasolnak 

Mint kiderült, a vádlott férfi enyhe fokban gyengeelméjű, mely a kóros elmeállapottal egyenértékű. Az ügyészség így a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában