Egy ember meghalt

2022.10.04. 10:19

Halálos baleset Mezőkövesdnél: ítéletet hozott a bíróság

A vádlott nő Mezőkövesd külterületén közlekedett, amikor a 3-as számú főút egyik kereszteződéséhez érve nem észlelte a Budapest irányából érkező sértett gépkocsiját.

illusztráció / Shutterstock

A Mezőkövesdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2020 decemberében súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben egy személy életét vesztette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő Mezőkövesd külterületén közlekedett, amikor a 3-as számú főút egyik kereszteződéséhez érve nem észlelte a Budapest irányából érkező sértett gépkocsiját, ezért a kereszteződésbe behaladt és balra kanyarodott. A két autó összeütközött, amelynek hatására a sértett autója a szemközti sávba sodródott és frontálisan egy harmadik járműnek csapódott. A sértett a helyszínen elhunyt, a szemből érkező autó vezetője pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt őt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és egyúttal előzetes mentesítésben részesítette. Enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlott az elkövetéskor alig töltötte be 18. életévét, tekintettel volt továbbá büntetlen előéletére, bűnösséget beismerő nyilatkozatára, kifogástalan életvitelére, őszinte megbánására és a tárgyaláson tapasztalható megrendülésére.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, így az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában