Megyei I.

2022.11.26. 18:59

„Futballnyelven szólva a labda most a másik térfélen pattog”

A labdarúgó megyei I. osztály 16. fordulóját rendezték meg szombaton.

Fotó: Ádám János

BTE Felsőzsolca – Encs VSC 2-3 (1-1)

Felsőzsolca, 200 néző. V.: Dédesi.

Felsőzsolca: Giák – Kupcsik, Moroncsik, Lippai (Szűcs), Mikolka, Agárdy (Tóth K.), Veréb, Molnár D. (Rostás), Homonnay (Lipusz), Csendom, Varga B. Edző: Gulyás Dénes.

Encs VSC: Furik – Bodnár, Horváth B. (Gergely), Varga M., Fülöp, Bauer (Péter I.), Kontra, Varga A. (Kerekes), Zsiga, Pecsenye, Nyitrai. Edző: Gyulai József.

G.: Varga B. (2), ill. Bodnár, Kontra, Zsiga.

Kiállítva: Giák (92.).

Jók: Giák, Varga B., ill. az egész csapat.

Gulyás Dénes: – A mai napon ellenfelünk a játék minden elemében fölénk nőtt, jobban akarták a a győzelmet így megérdemelten nyertek. A jövőben nagyobb elszántsággal, alázattal és harciasabban kell pályára lépnünk. Gratulálok az Encs csapatának.

Gyulai József: – Lehet, hogy csak ideiglenesen, de az Encs VSC csapata a 16. forduló után a dobogón áll, ami úgy gondolom non plus ultra. Mi, amit vállaltunk azt teljesítettük, futballnyelven szólva a labda most a másik térfélen pattog. Bízom, bízunk a pozitív döntésekben és történésekben. Köszönjük mindenkinek, aki ősz folyamán segítette csapatunkat. A második félidei játékunk alapján megérdemelten visszük haza a három pontot. Hajrá Encs! Mindenkinek jó pihenést kívánunk a szünetre.

Hidasnémeti VSC – Mezőkeresztes VSE 6-0 (3-0)

Hidasnémeti, 100 néző. V.: Majoros.

Hidasnémeti: Hordii (Szalma) – Martonak, Czető, Menougong (Bánszki), Hirjak, Moroziuk, Jano, Molnár M. (Illés), Tóth G. (Ambrus), Holló (Bucsák), Tucsa (Bardetskyi). Elnök: Török András.

Mezőkeresztes: Demcsik – Szombati (Gál), Gondos, Fekete, Buxbaum, Burka (Varga Z.), Sebestyén, Tekse, Takács, Rémiás, Budai. Edző: Kertész Péter.

G.: Jano (2), Czető, Menougong, Tucsa, Moroziuk.

Jók: az egész csapat, ill. senki.

Ifi: 1-0.

Török András: – Nagyobb volt a köd, mint szerdán, de a varjúkat nem látjuk. Rapszódikus heten vagyunk túl, a mai nap bebizonyította, nekünk jobb pisztoly ezen végén lenni. Köszönjük szépen támogatóink és segítőink éves munkáját! Kellemes pihenést és ünnepeket kívánunk mindenkinek. Gratulálok az U 19-es csapatunk fejlődéséhez.

Vámosi Csaba, csapatvezető: – Akaratgyenge játék, remélem minden játékos elgondolkodik a saját teljesítményén, amit ebben a félévben produkált. Tavasszal nekünk minden meccs egy vb döntő lesz! Ami a legfontosabb, gratulálunk edzőnknek, Kertész Petinek második kislánya születéséhez, jó egészséget kívánunk az egész családnak! Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk mindenkinek, aki támogatta valamilyen formában az egyesületünket. Bent fogunk maradni!

Sajóbábonyi VSE – Tállya KSE 1-0 (1-0)

Sajóbábony, 100 néző. V.: Kujbus.

Sajóbábonyi VSE: Gergely – Mezőssy L. (Szikora), Kovács P., Németh D. Németh B., Titkó, Huszti (Szita), Tóth I., Lakatos R. (Madarász), Tóth T., Sebők (Póczos). Játékos-edző: Kovács Péter.

Tállya KSE: Tarr – Péter M., Paranai, Mészáros, Lakatos L., Dávid (Jaczenkó), Blaskó, Banu (Árvai), Bihari, Szőcs (Tőkés), Kádár (Mihálszki). Edző: Pachinger János.

G.: Sebők.

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.

Ifi: 5-3.

Hronyecz Norbert, elnök: – Nyögvenyelős győzelem. Köszönjük Sajóbábony város önkormányzatának, a miskolci Mercedesnek, a Kis cégcsoportnak a támogatását és szurkolóink bíztatását. Köszönöm a csapatnak az őszi szezonban elvégzett eredményes munkáját. Kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok minden sportbarátnak.

Pachinger János: – Küzdelmes mérkőzésen egy véleményes gól döntött a hazai csapat javára, sajnos a támadójátékunk kívánnivalót hagyott maga után a mai napon. Köszönettel tartozom a csapatnak az őszi szezonban elvégzett eredményes munkájukhoz, köszönjük szurkolóink kitartását és bíztatását, a támogatóink, a csapat körül dolgozók támogatását és munkáját. Gratulálunk Banu Attilának kisfia születéséhez, jó egészséget kívánunk nekik! Kellemes ünnepeket, jó pihenést kívánok minden sportbarátnak és szebb jövőt az amatőr focinak.

Gesztely FC – Tokaj FC 8-2 (4-1)

Gesztely, 100 néző. V.: Tiszóczki.

Gesztely: Molnár (Mátyus) – Szárnya, Schmidt, Erdélyi, Varga L., Majdanics, Szabó Zs., Horváth S. (Sikur), Berta (Földvári), Bogyó (Bacsó), Mészáros. Edző: Simon Imre.

Tokaj: Zsimala – Cseh A., Bakosi, Cseh K., Engel, Posta (Tóth D.), Dobos, Szabó, Anda, Csoma (Imre), Fabu. Edző: Tóth István.

G.: Bogyó (4), Schmidt, Erdélyi, Varga L., Bacsó (11-esből), ill. Szabó Cs., Anda.

Jók: Bogyó (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. Fabu, Cseh K., Dobos.

Ifi: 6-3.

Simon Imre: – A mai meccsen megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálunk az U19-es csapatunknak, akik pontveszteség nélkül őszi elsők, mert nálunk fontos az utánpótlás és ezért mindent megteszünk, hogy jobb körülmények között készüljenek a gesztelyi és a környékbeli fiatalok.

Tóth István: – Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez és Zsimala György első felnőtt mérkőzéséhez.

Cigánd SE – BSK Alsózsolca 2-1 (2-0)

Cigánd, 80 néző.- V.: Szoboszlay.

Cigánd SE: Poór – Vass, Oravecz, Szegedi, Tóth Á., Ferencz (Tóth Sz.), Szőlősi (Nagy N.), Nagy D., Sztaroszta, Motkó, Kelemen (Gégény). Edző: Paulik István.

BSK Alsózsolca: Stumpf – Tóth N., Juhász, Lippai, Porkoláb, Bóta, Szajky, Kis-Orosz, Urbán, Erdei-Nagy, Vidó (Ronyecz). Edző: Varacskai István.

G.: Motkó, Nagy D., ill. Lippai (11-esből).

Jók: Oravecz, Szőlősi, ill. Kis-Orosz, Lippai, Urbán, Erdei-Nagy, Szajky.

Paulik István: – Egy szervezetten játszó csapatot sikerült legyőznünk, gratulálok a csapatnak az őszi teljesítményéhez!

Varacskai István: – Az első percben borult az, amit elterveztünk. A második félidőre rendeztük a sorokat, az akkor nyújtott teljesítményünkből építkezhetünk a tavaszi szezonban. Köszönjük a klubvezetés egész éves támogatását.

Mezőkövesd Zsóry FC tartalék – Bőcs KSC 5-1 (2-0)

Mezőkövesd, 100 néző. V.: Haraszin.

Mezőkövesd Zsóry FC tartalék: Juhász I. (Rácz) – Bacsó (Barta), Sike, Gíber (Ináncsi), Porkoláb, Ludvig (Bernáth), Csomós (Bodnár), Dankó, Juhász Á. (Lovász), Lőrincz, Tóth Á. (Rozgonyi). Edző: Sivák Sándor.

Bőcs KSC: Mertus – Kramcsák, Pataki (Dani), Irhás, Orosz (Gaál), Tóth T., Ondó, Kerekes, Matesz (Bicskey), Titkó, El-Sherif. Edző: Zsiga Gyula.

G.: Gíber, Juhász Á., Porkoláb, Rozgonyi, Ináncsi, ill. Ondó.

Jók: az egész csapat, ill. Matesz, Ondó.

Sivák Sándor: – Ma végre nagyon önbizalommal és óriási akarattal játszottunk ennek köszönhető a nagy fölényünk és a sima győzelmünk.

Zsiga Gyula: – A nagy kedvvel játszó hazai csapat nagy sebességbeli különbséget teremtett és ezért ilyen arányban is megérdemelten nyert.

MVSC-Miskolc – Nyékládházi DE 4-1 (0-1)

Miskolc, 100 néző. V.: Sántha.

MVSC-Miskolc: Koczán – Subert, Tasi, Bódi M., Csávás (Sohajda), Dunai, Figeczki L. (Kovács B.), Potyka, Figeczki Á. (Kele), Kövér, Kurucz (Ujj). Edző: Jordán András.

Nyékládházi DE: Fízer – Osváth, Ambrus, Répási, Tamók (Lélek), Zouaoui (Barna), Hajdú, Nagy B., Papp, Durst (Orosz), Leczó. Edző: Tóth Rajmund.

G.: Potyka, Csávás, Dunai, Kovács B., ill. Papp.

Jók: az egész csapat, ill. Répási, Papp, Lélek, Ambrus.

Ifi: 5-2.

Jordán András: – Az első félidőben kísértett minket a előző mérkőzések forgatókönyve a sok kihagyott helyzet miatt. A második játékrészben megtaláltuk a góllövő cipőnket és magabiztos győzelmet arattunk.

Tóth Rajmund: – Köszönjük mindenkinek, aki segített és támogatott minket. Nem így terveztük ezt a félévet, erre a sok sérült se mentség. Tavasszal mindent megteszünk majd, hogy elérjük a kitűzött célt.

Bánhorváti – Ózd-Sajóvölgye 0-2 (0-1)

Kazincbarcika, 100 néző. V.: Jakab.

Bánhorváti: Asztalos – Lovasi, Hallgató, Arday, Fejes (Marczis), Zsigrai, Kréti, Nagy Á., Kazvinszki, Horváth Sz. (Kovács Sz.), Filkóházi (Lukács). Edző: Mátyás József.

Ózd-Sajóvölgye: Elek – Benkő, Sebők, Zimányi, Szemere, Takács (Soltész), Magyar (Fábián), Bene (Pogonyi), Horváth S., Jobbik (Berta), Pataki (Kótai). Játékos-edző: Bene Attila.

G.: Takács, Pataki.

Kiállítva: Kréti (75.).

Jók: Hallgató, Arday, Zsigrai, Nagy Á., ill. az egész csapat.

Mátyás József: – Kevés helyzetet hozó mérkőzésen két hibánkat kihasználva a vendégek vitték el a három pontot. Összességében a mezőnyben nem néztünk ki rosszul, de a támadóharmadban nagyon pontatlanok voltunk. A szünetben jó pihenést mindenkinek, a továbbiakban sok sikert a vendégeknek.

Bene Attila: – Egy jó iramú mérkőzésen szervezett játékkal megérdemelt győzelmet arattunk. További sok sikert a Bánhorváti csapatának.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában