Földrengés

2023.02.07. 12:50

Megérkezett a miskolci Spider Mentőcsapat Törökországba (fotókkal frissítve)

Lehoczki László hangsúlyozta, a földrengés után az első három napon lehet a legnagyobb eséllyel túlélőket találni.

HE

Forrás: Lehoczki László

Kedd délelőtt elindult a földrengéssel sújtott Törökországba a miskolci Spider Mentőcsapat, Lehoczki László vezetésével.

„El sem képzelhető, hogy egy földrengésre ne menjek ki és ne segítsek. Törökország tegnap személyesen megkeresett és kérte a segítségemet. Természetesen megyünk. Mindenki vigyázzon magára!”, írta Lehoczki László közösségi oldalán.

Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3 ezer 419-re emelkedett, jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1 ezer 602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5 ezer életet oltott ki.

Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el őket.

Törökországban a sebesültek száma 20 ezer 426-ra nőtt – közölte a török katasztrófavédelem (AFAD) kedden. Ismertették, hogy a földrengésekben érintett területek nagysága mintegy 110 ezer négyzetkilométer, amely nagyjából Törökország területének egyhetede. A mentési munkálatokban nagyjából 24,5 ezer hivatásos ember vesz részt.

 

Élők és halottak

Lehoczki László több alkalommal járt már Törökországban, ahol szintén földrengés utáni mentésben vett részt. Hétfőn, a katasztrófa napján az egyik tévécsatornának nyilatkozva elmondta: 1999-ben mentett abban a tartományban, amelyet most is földrengés sújtott. Ők főként abban tudnak segíteni, hogy kutyákkal kutatnak. A kutyák hatalmas haszna, hogy jelezni tudják az élő és halott személyeket is, így meg lehet gyorsítani a mentési folyamatot. Ők nem csatlakoznak egyik kint lévő magyar mentőcsapathoz sem, mivel önkéntesek, külön csapatot alkotva dolgoznak.

Forrás: Lehoczki László

– Amikor a túlélés veszélye már nagyon csekély volt, mi akkor is dolgoztunk. Az is nagy segítség, hogy a gépek előtt jelezni tudtuk az elhunytak helyét, így a halottaknak meg tudták adni a kegyeletet. Az első három nap rendkívül fontos a mentés szempontjából, mert ekkor még nagy a túlélés esélye. Öt napig még lehet találni túlélőket, csoda folytán akár még a tizedik napon is, de öt nap után rohamosan csökken a túlélés valószínűsége. 

A mostani földrengésben az időjárási viszonyok miatt is nagyon rossz helyzetben vannak azok, akik a romok alatt rekedtek. Ezért fontos, hogy mihamarabb segítsünk. 1999-ben egy kislányt a földrengés után 82 órával sikerült élve megtalálnunk. Tehát amíg romok vannak és eltűnt embereket keresnek, addig folyamatosan kell dolgozni. Ez az önkéntesek dolga – hangsúlyozta Lehoczki László.

Forrás: Lehoczki László

Minden elszabadul

Hozzátette: sajnos a törököknek már nagy gyakorlatuk van abban, hogy összehangolják a különböző mentőegységek munkáját, mert a sok földrengés megedzette őket. A szervezetirányítás és műszaki szempontból felkészültek. Azonban ekkora horderejű pusztítást nem tudnak egyedül megoldani, ezért van szükség a nemzetközi segítségre. A kutatás mellett meg kell oldani a sebesültek orvosi ellátását, a fedél nélkül maradtak elszállásolását, lehetőleg biztonságos, fűtött helyen. Fontos a kommunikációs és rend fenntartása is, mert ilyenkor aztán minden elszabadul, fogalmazott Lehoczki László.

Sekély fészkű rengés volt

Törökország. Törökország szeizmológiai viszonyait meghatározza az úgynevezett Anatóliai tábla délnyugat irányú mozgása, mondta Varga Péter szeizmológus kedden az egyik rádiócsatorna reggeli műsorában.

– A hétfői rengés úgynevezett sekély fészkű földrengésről volt, aminek a romboló hatása sokkal nagyobb, mintha mély fészkű földrengés lett volna. Előbbi központja tíz-egynéhány kilométerre van a föld felszíne alatt, utóbbi azonban akár 600 kilométerre is lehet.

– Azt nem lehet megmondani, hogy mikor következik be egy-egy nagyobb rengés, azt azonban igen, hogy melyek azok a területek, amelyek veszélyeztetettek a földrengés szempontjából. Mégis sok ember él az ilyen területeken, ezért van olyan sok áldozat most Törökországban és Szíriában. Ezeken a helyeken úgy kellene építkezni, hogy az biztonságos legyen egy-egy nagyobb rengés alkalmával is. A főrengést sok utórengés is követheti, akár hetekig vagy hónapokig – jelezte a szeizmológus.

Hat ember, négy kutya

Négy mentőkutya segíti majd a Lehoczki László vezetésével kedden Törökországba indult hatfős mentőcsapat munkáját - tudatta a mentőcsapat.   Lehoczki László, a Spider vezetője a sok éve mellette dolgozó nevelt lányával, Nikivel, valamint a LEGOTT, az Életjel, a Főnix és a Hajdú mentőcsoportok 1-1 szakemberével szállt repülőre. Velük tart Hope (német juhász), Nózi (welsh terrier), Smile (tacskó) és King (Malinois), mindannyian speciálisan képzett mentőkutyák. Mint Lehoczki László emlékeztetett rá, a Spider mentőcsoport tagjai már több alkalommal segítettek Törökországban földrengések utáni mentéseknél a túlélők és az áldozatok felkutatásában. Nem volt kérdés, hogy a mostani helyzetben is szeretnének segíteni, amit jeleztek a törökországi kapcsolataiknak, és a felajánlásukat követően az ankarai nagykövet segítségvel, valamint hazánk Külügyminisztériumának támogatásával indultak el a hétfő hajnali földrengés sújtotta területre. Tudatta: Isztambulból Adanába, onnan pedig Patarába mennek, az ottani koordinációs központba irányítják a magyar mentőcsapatokat. Hogy pontosan hol fognak dolgozni, az a helyszíni körülményektől és a mentést irányító szervektől függ majd. Úgy indultak útnak, hogy önellátóak lesznek, és egyelőre 5 napra terveznek, de mivel élő- és halottkereső kutyáik vannak, ezért készek arra, hogy segítséget nyújtsanak az áldozatok felkutatásában, azaz, hogy a romeltakarításnál a gépek előtt átvizsgálják a területet. Mint mondta, a mentést nehezíti, hogy folyamatosak az utórengések, és nagyon hideg van.

Este érkezett a hír

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában