Garázdaság

2023.02.07. 16:51

Fegyvert fogott és rálőtt a támadóra Miskolcon

Fotó: Shutterstock

Garázdaság vétség, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 36 éves, és egy 65 éves helyi férfival szemben. A fiatalabb gyanúsított 2023. január 6-án 18 óra körül a Miskolcon, a Hegyalja utcához közel eső villamosmegállónál előzetes szóváltás nélkül rátámadt egy férfira, majd a bántalmazás után elment a helyszínről, és újra visszatért. A sértett 65 éves ismerőse az újabb fenyegetés hatására a támadóra szegezte gázriasztó fegyverét, amivel rálőtt. A lövés miatt nem sérült meg senki, a megvert sértett pedig könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bejelentéseket követően a rendőrök azonosították, majd elfogták a garázdaság résztvevőit, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában