Féltékenység?

2023.06.01. 15:00

Megvágta volt élettársa nyakát a borsodi férfi

A nő a lakása felé tartott, a férfi követni kezdte, közben trágár kifejezéseket kiabálva, folyamatosan szidalmazta.

BOON

A nő nyakán ejtett vágást

Fotó: Shutterstock

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt. A vádirat szerint a férfi 2022. február második felében, az egyik napon, a délutáni órákban lakóhelyén, egy borsodi kistelepülésen, az utcán tartózkodott, amikor gyalogosan elhaladt mellette a tőle külön élő élettársa.

A nő a lakása felé tartott, a férfi követni kezdte, közben trágár kifejezéseket kiabálva, folyamatosan szidalmazta. A nő ezt megelégelve megállt, odalépett a férfihoz és azt kérdezte tőle, hogy miért nem áll már le, meg akarja ölni? Egyidejűleg ellökte magától a férfit, aki ennek hatására hátralépett.  

A férfi előkapott egy kést, közölte a nővel, hogy megöli, hozzálépett, kezeivel átfogva, közvetlenül magához húzta, és a késsel a nyakának hátsó felületét megvágta.  

A nő igyekezett kiszabadulni a fogságból, amely sikerült, így elmenekült a helyszínről. A cselekmény során 8 napon belüli gyógytartamú metszett, felszínes hámsérülést szenvedett el.

Börtönbüntetés lehet a vége 

Az ügyészség a más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő – többszörös visszaesőnek minősülő – vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában