Bűnözés

90 felett sem akadály a bűnözés: Repülős Gizi lopott, Bróker Marcsit csalással vádolják

Létrehozva: 2022.05.16.

Keresztanyák, tolvajok és drogot terjesztő dílerek – nem, ez nem egy akciófilm szereplőlistája, hanem olyan magyar nyugdíjas nők, akiknek szépkorú éveik koránt sem csak a kikapcsolódásról és az unokákról szólnak. A Bors összegyűjtötte az öt legmeghökkentőbb magyar nyugdíjas korú bűnöző asszonyt.

Mint arról a Bors is írt a közelmúltban, repülővel hozták haza Írországból egy kiterjedt, több országon is átívelő unokázós bűnbanda fejét, a mindenki által Keresztanyaként emlegetett Cs. Ildikót. Az asszony szerelmével, K. Györggyel igazgatta a szervezetet, most pedig majd együtt állhatnak vélhetően a vádlottak padján is. Azonban nem ő az egyetlen, aki keresztanyaságra és bűnözésre adja a fejét, ahelyett, hogy élvezné a megérdemelt, nyugodt éveket.

90 évesen is lopott Repülős Gizi

Az ország talán leghíresebb, szinte már kultikus tolvajának számított Bodnár Gizella, avagy ahogy mindenki ismerte: Repülős Gizi. A három nyelven is folyékonyan beszélő irodalom- és történelem tanárnő az állítása szerint egy agyhártyagyulladás után lett kleptomániás, aminek a vége az lett, hogy voltaképpen az egész országot végigfosztogatta. Elhíresült nevét is azért kapta, mert állítólag belföldi repülőjáratokkal ment lopni vidékre, estére pedig már itthon is volt. Gizi összesen 40 évet kapott, ebből 17 évet le is ült. Utoljára 2017-ben, 90 évesen, két évvel a halála előtt tört be egy tatabányai házba.

 

Repülős Gizi még 90 évesen is lopni járt - Fotó: MTI

Kevés volt a nyugdíj, hát dílerkedett a mami

Lányával együtt terjesztette a drogot egy miskolci nyugdíjas. Az asszony idős korában kezdte a terítést, azonban a számítógépekhez nem értett, ebbe segített be 26 éves lánya. Az asszony biznisze fellendülőben volt, mikor elkapták, a drogelosztóként működő lakásába naponta többször is kopogtak a kuncsaftok. Mikor végül lebuktak a családi üzleteléssel, indoklásként csupán annyit mondott: kevés volt a nyugdíja, így valamivel ki kellett egészítenie.

17 milliót kaszált a idős csaló néni

Befektetési ajánlatokkal házalt többeknél is az a 69 éves egri csaló asszony, aki rövid idő alatt több millió forintot szedett ki áldozataiból. Persze a rejtélyes befektető sosem létezett, az asszony a pénzt magára költötte. A nő első körben hét milliót szedett be a hiszékeny emberektől, azonban ezután sem tudott leállni, és további 10 millió forintot csalt ki hazugságaival. Mire lebukott, kiderült, hogy a városban többeket is megtévesztett, amivel korábban már kétszer állt bíróság elé csalás vádjával, de akkor próbaidővel megúszta.

Képtelen volt leállni a sorozattolvaj nagyi

Több fővárosi áruházat is megkárosított egy 64 éves asszony. G. Gézáné ugyanis sorba járta az üzleteket, és a legtöbbször a bevásárlókocsi helyett bizony a táskájába pakolta a holmikat. A tolvaj nénit végül egy kamera buktatta le, mikor elkapták, kiderült, hogy korántsem lehetett pályakezdőnek nevezni a tolvajlás terén: a korábbi évben már többször is követett el hasonlókat. Utolsó húzásakor viszont már a zsaruk vitték el.

Bróker Marcsi 68 évesen ül a vádlottak padján

Paradicsomba menekült Bróker Marcsi

Jelenleg is folyik a pere a most 68 éves Bróker Marcsiként elhíresült D. Sándornénak. Mint ismeretes, Marcsi 1999-től egészen 2015-ig ígért kecsegtető befektetéseket a karcagiaknak, de cégének még engedélye sem volt, a beszedett milliókat pedig leginkább magára és családjára költötte. Mikor szorult a hurok, Marcsi meglépett, végül 2016-ban a közép-amerikai Belize-ből hazatérve kapták el. Az asszonyt idén januárban ítélték el tíz évre, ez ellen azonban ő is és ügyvédje is fellebbeztek, tehát az ítélet nem jogerős. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca