Tragédia

Ezúttal egy másfél éves fiú vesztette életét úgy, mint a buszban hagyott kislány Tomajmonostorán

Létrehozva: 2022.06.29.

A gyermek édesapja nem sokkal később öngyilkos lett.

Ezúttal Virginiában ismétlődött meg a tomajmonostorai tragédia: egy édesapa kedden délelőtt véletlenül nem kevesebb mint három órára a tűző napon hagyott kocsijában felejtette 18 hónapos kisfiát. Amikor rájött, mit tett, alighanem már késő volt. A férfi azonban nem a mentőket hívta, hanem beült a kocsiba, és hazahajtott. Amikor hazaért, felkapta a babát, és berohant vele a lakásba, ahol elmondta a családjának, mi történt, és öngyilkossággal fenyegetőzött. A család ekkor hívta a rendőrséget, amire azonban a zsaruk kiéltek, már nem tehettek semmit. 

A kocsi ajtaja még ekkor is nyitva volt. A lakásba belépve megtalálták a kisgyermek holttestét, a ház mögött, egy erdős területen pedig az apa holttestét: agyonlőtte magát – számolt be a tragikus esetről a New York Post.

Gyilkos hőség

A hőség nem csak az Egyesült Államokban rejt gyilkos veszélyt magában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság épp a napokban tett közzé egy oktatóvideót, melyben arra hívják fel a figyelmet: egyetlen percre se hagyjuk a lezárt kocsiban a gyermekünket, még akkor se, ha az ablakot résnyire lehúzzuk. 10 perc alatt 10 °C-kal is megnőhet a hőmérséklet egy zárt járművön belül, 38 fok felett pedig megnő a hőguta kialakulásának veszélye, mely végzetes is lehet – magyarázzák, hozzátéve: a felvétel során használt járműben rövid idő alatt 57 fokig emelkedett a hőmérséklet.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól