SZÓLÓBAN

„Majka nélkül is megállja a helyét!” - Megszólalt Curtis, így reagált

Létrehozva: 2022.08.11.

Majkával való elszakadása után Curtis egyedül folytatja a színpadon. Úgy tűnik, a rajongóknak tetszik ez az új felállás, és most a zenész is nyíltan vállalja véleményét.

Egy ország nézte végig, ahogyan a két rapper nyíltan rúgta össze a port az elmúlt hetekben, amikor Majka elbúcsúzott a barátjától, akivel hosszú évek óta együtt koptatták a színpadokat. Már nem először történt, hogy a rapperek egy ideig búcsút intettek egymásnak, most azonban úgy tűnik: végleges a döntés. A korábban felszökkenő pletykák szerint Majka ugyanis azért penderítette ki Curtist, mert nem ment el egy koncertre. Azonban Széki Attila a Borsnak adott tisztázó interjúban elmesélte, ő hogyan látta az eseményeket.

Az őszinte igazság az, hogy lelkileg és fizikailag is belefáradtam ebbe az egészbe.

Hullámvölgybe kerültem. És nálam ilyen a mélypont, amikor eltűnök a térképről, mert nem akarom, hogy mások is lássák a nehézségeimet és a lelki vívódásaimat. Kerülöm a konfliktusokat, inkább egyszerűen elmenekülök. Ez történt akkor is. Bezárkóztam…(…) Felhívtam Petit, hogy nem megyek. Ennyi történt, nem több – mondta Curtis lapunknak a szakításról, és azt is hozzátette, hogy Petivel, akivel 12 évig álltak egy színpadon, békében váltak el útjaik.

Fotó: Vaskó Tamás

Curtis, azaz Széki Attila azóta szólóban folytatja, és nagyon úgy tűnik, az ő személyes története is van olyan érdekes, hogy arra tömegek legyenek kíváncsiak koncertről koncertre. Így a teltházas bulik mellett még egy erdélyi turnét is bevállalt idén a rapper. 

A rajongók nagy örömére, akik hozzászólásaikban összehasonlítgatják a Majka oldalán rappelő előadót, a mostani szólóval.

Megállja a helyét ő Majka nélkül is!!!!!!! Csak így tovább!!!! 

– írta egyikük a koncertvideóra. Érkezett egy ilyen üzenet is: Minek neked a Majka, egyedül többet érsz!

Válaszként, ezekre Curtis is reagált egy szívecskével, és hálája jeléül egy imádkozó kéz ikont küldött a kedves szavakhoz. A Bors újságírója észrevette azonban, hogy egy, már azóta törölt hozzászólásban a rapper bővebben is reagált. Ez a produkció egy másik, mint a Majkával közös volt – fogalmazott -, így nem sok értelme van az összehasonlításnak, és megköszönte újból az elismerő szavakat.


 


 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...